Vodka tehéntejből
Furcsák ezek a britek. Egy farmer tehéntejből készít vodkát. Még ha az oroszok állnak elő ilyesmivel, azt még megértem…
Rendben, nem ítélkezem előre! Hiszen hogy jönnék ehhez, ha még egyszer sem kóstoltam?
A 47 éves farmert Jason Barbernek hívják és három évig kísérletezett a pincéjében. A célja egy újfajta alkoholos ital volt, az eredmény pedig briliáns: a világ első tehéntejből készült vodkája. Azért az oroszok csak ott "voltak már a spájzban" nála, hiszen Barber egy szibériai dokumentumfilmből merített magának ötletet. Annak témája az erjesztett jaktejből készített alkoholos ital volt. (Az is fincsi lehet.) Barber ettől kezdve nem tudta kiverni a fejéből a tejes vodka lötyögős képét.
Brit hősünk a túró- és sajtkészítés után visszamaradt savóból állítja elő a vodkát, melyet így gyakorlatilag háromszor desztillál. Saját elmondása szerint krémszerű karakterrel bíró, ínycsiklandozó italról van szó.
A férfinak nem ez az első alkoholos kísérlete: korábbi próbálkozásáért – amikor is narancsléből készített sört – kidobták az iskolájából. Azóta viszont sok savó lötyögött már ki a házi „laboratóriuma” lombikjából.
A termék a Black Cow nevet kapta és már kapható is néhány helyi boltban, kocsmában és étteremben. A kritikák nagyon biztatóak, úgyhogy ezért a tettéért már nem valószínű, hogy bárhonnan is kivágják az újító farmert.
Forrás: TheDrinksReport.com
Rendben, nem ítélkezem előre! Hiszen hogy jönnék ehhez, ha még egyszer sem kóstoltam? Ráadásul nem akárkik vannak már a tehéntej vodka rajongói között: immáron Daniel Craig színész, Elizabeth Hurley vagy Heston Blumenthal szakács celeb is a fogyasztói közé tartoznak.

Hozzászólások