Wales: az 1725-ben épült elhagyatott ház, ahol a tulajdonos halála óta megállt az idő – fotók és videó

Írhatnánk, hogy kísérteties, hátborzongató és ehhez hasonlókat. De jobb, ha azt mondjuk: zavarba ejtően friss. Szó szerint időtálló. És ettől még kísértetiesebb az egész.

Az 1970-es évek elején halt meg a wales-i birtok tulajdonosa, de minden úgy maradt ott, ahogy hagyta. A Vörös Ruhás Ház egykori tulajdonosa nem csalódna, ha visszatérne. Egykor tejgazdaság működött azon a birtokon, amely Wales középső részén található Llanymynech településen, Powys megyében. A birtokon álló ház vagy urasági kastély 1725-ben épült. A négy hálószobás épület hivatalos neve Calcott Hall.

[ads1]


Ám az 1953-ban az Egyesült Királyság kiemelt védelmet élvező műemlékei közé sorolt különleges otthont a helyiek csak úgy emlegették: a Vörös Ruhás Ház (vagy Vörös Ruhás Birtok – Red Dress Manor).




Családi fényképek a falon és szerelmes levelek szétszórva a padlón. Személyes tárgyak és holmik, egy élet teljes „kelléktára” maradt meg az elhagyatott házban. Csakhogy ez nem valami tündérmese vagy díszlet, hanem a valóság – írja a Daily Mail.

A ház 40 éve áll lakatlanul.


A tulajdonos, Ellen Jones, akit levelek és népszámlálási adatok alapján azonosítottak, az 1970-es évek elején halt meg, de mintha csak hosszabb időre utazott volna el; bár a régi ház körül nagy élet nincsen, Ellen Jones holmijai, a bútorok és a családi relikviák kivívták az idő tiszteletét: és az nagy becsben tartva őrzi őket.




Dan Circa (28) fotós készítette a csodálatos képeket a házról, aki hallott a vörös ruhás legendáról és személyesen kívánt róla meggyőződni. Szakadozott virágos tapéta, sötéten ásító kandalló, egy régi televízió, tisztítószerek, fél pár cipő az egyik ablakban, kalap a másikban, egy 70-es évekbeli Morris a garázsban, díszpárnák és ruhák és levelek és fotók és újságok szerteszéjjel a padlón - a fotók tanúságtétele szerint.

[ads2]









Circa elmondása szerint úgy érezte magát a házban, mint egy hívatlan vendég, aki más személyes tárgyai között turkál.


Az emeleti fő hálószobába lépve, először jobbra nézett: Ellen Jones fésülködő asztalát látta, rajta a piperéivel és egyéb dolgaival, valamint a róla készült bekeretezett fényképpel. A képen Ellen Jones-t fedezte fel, a vörös ruhában.


Majd a fotós balra nézve a vörös ruhát is meglátta: egy nyitott szekrénybe akasztva.


„Hátborzongató érzés volt, mintha valaki lett volna ott. Első pillantásra azt hittem, hogy Ő az” – mondta Circa. A házról mindössze ennyi ismeretes: a „vörös ruhás” Ellen Jones volt a tulajdonosa, aki mindent érintetlenül hagyva távozott el a földi világból.


A titokzatos hölgy otthonát dokumentáló fiatalember a dekadencia bájára esküszik, vagy ahogy ő fogalmazott: „a hanyatlás szépségére”.



De még szebbek és kifejezőbbek Rakovszky Zsuzsa költő sorai: „A múltnak sosincs vége. A jelen – az is a múlt, álöltözetben. / Kinn habzik, elforr az idő, de benn / valami nem bír megváltozni mégsem / soha. A vénkor udvara felett / a gyermekkor holdja mind fényesebb, / nincs is jelen, csak múlt álöltözetben: / soha nem gyógyul be a régi seb. / Azt szeretem, akit mindig szerettem.” (Párbeszéd az időről)

http://youtu.be/P1CIpHoi2y8

Forrás: dailymail.co.uk, walesonline.co.uk, pim.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com