Zöld kutyák születtek!

Az állatorvos sem látott még olyan kiskutyákat, mint amilyenek Spanyolországban születtek.greendogAida Vallelado először azt hitte, hogy valami ráfolyt az újszülött kiskutyákra. A spanyolországi Valladolid közelében, Laguna de Duero városban élő kutyatenyésztő megpróbálta leszedni a zöld színt a kölykökről, ám hamar rájött, hogy a kiskutyák zölden születtek.

Vallelado, akinek az apja is kutyatenyésztéssel foglalkozott, már sok újszülött kutyát látott, de zöldet még soha. Ám nemcsak ő döbbent meg, mert az állatorvos sem tudta megmagyarázni, hogy miért ilyen színűek az ebek.

Sajnos, a kiskutyák nagyon gyengén születtek, és a szuka már elpusztul, de a kan sincs túl jó állapotban. A helyi állatorvos reméli, hogy az elpusztult szuka felboncolása segít megfejteni a zöld szín okát, ugyanis a spanyol szakirodalom egyike sem említ ilyen, vagy hasonló esetet. A világ szakirodalma se nyújt nagyobb segítséget, mert az is csak két zöld színnel született kutyát említ. Az egyik 2008-ban New Orleansban, míg a másik 2012-ben Angliában született.

A szakemberek csak találgatnak, hogy mi lehet a jelenség oka. A legtöbben azzal magyarázzák az elszíneződést, hogy azért a placentában található biliverdin nevű anyag a felelős. Az eddig ismert esetek mindegyikében nagyon világos színű kutyák szőrét festette meg ez az anyag. Elméletileg ez tényleg csak elszíneződés, tehát nem befolyásolja a kutya általános fizikai vagy egészségügyi állapotát.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com