A szlovák lakosság elutasítaná a melegházasságokat egy felmérés szerint

A szlovák lakosság nagy arányban elutasítaná egy népszavazáson azt, hogy az azonos nemű párok közti kötelék házasságnak minősüljön, továbbá azt is, hogy az ilyen párok gyermeket fogadhassanak örökbe - ismertette a szlovák sajtó pénteken a Focus közvélemény-kutató felmérésének eredményeit.

bbA szeptember első napjaiban készített reprezentatív felmérésre azt követően került sor, hogy a Családért Szövetség (AZR) civil ernyőszervezet, az általuk összegyűjtött több mint 400 ezer aláírás alapján augusztus végén népszavazás kiírását kezdeményezte az említett két - és még kettő további - kérdésben.

Bár a hatályos szlovák szabályozás szerint már 350 ezer érvényes aláírás is elégséges ahhoz, hogy a köztársasági elnök népszavazást írjon ki egy ügyben, erre ebben az esetben eddig mégsem került sor, mivel Andrej Kiska államfő szeptember elején úgy döntött, hogy az alkotmánybírósággal vizsgáltatja meg: tartható-e referendum az indítványban szereplő kérdésekről.

A szlovák népszavazási törvény értelmében ugyanis alkotmányellenes, vagy alapvető emberi jogok megvonását célzó kérdésben nem írható ki népszavazás.

A Családért Szövetség által kezdeményezett népszavazáson négy kérdésre lehetne válaszolni, s ugyanezeket a kérdéseket tették fel a Focus felmérésének résztvevőinek is.

Az elsőben arra kérdeztek rá, hogy a válaszadó egyetért-e azzal, hogy házasságnak csak egy férfi és egy nő kötelékét lehessen nevezni. A felmérésében erre a kérdésre a megkérdezettek 89,3 igennel válaszolt. Ezt a kérdést egyébként szeptembertől a szlovák alkotmány is szabályozza, mivel kimondja: "a házasság egy férfi és egy nő egyedi kapcsolata".

Ez a mondat egy júniusi, a kormányzó baloldali Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) és az ellenzéki jobboldali konzervatív Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) csendes megegyezésének tárgyát képező módosítás nyomán került bele az alaptörvénybe.

A második kérdés arra vonatkozott, egyetért-e azzal a megkérdezett, hogy azonos nemű párok számára ne tegyék lehetővé gyermekek örökbefogadását. Erre a kérdésre a megkérdezettek 79,4 százaléka válaszolt "igennel", vagyis ennyien támogatták a jelenlegi jogállapot megőrzését.

A harmadik kérdés - amelyre a felmérés résztvevőinek 76,4 százaléka mondott igent - úgy hangzott: egyetért-e azzal, hogy a házasságon kívül partneri kapcsolatok semmilyen formájának ne ítéljenek meg olyan védelmet és jogokat, amilyenre a házasság és az abban élők jogosultak?

Negyediknek azt kérdezték, a válaszadó egyetért-e azzal, hogy az oktatási intézmények ne követelhessék meg a gyermekek részvételét azokon az órákon, amelyek tananyaga a szexuális viselkedéssel, illetve az eutanázia kérdésével foglalkozik. Erre a kérdésre a válaszadók 68,2 százaléka válaszolt igennel.

Ugyanakkor kérdéses, hogy érvényes lenne-e a Családért Szövetség (AZR) által szorgalmazott népszavazás. Szlovákia 1993-as önállósodása óta az országban hét népszavazást tartottak, de ezek közül csak egy - az EU-tagságról szóló - lett érvényes, mivel a többi esetben a részvétel nem érte el az 50 százalékot.

A Focus mostani felmérése szerint az AZR kérdéseiről szóló voksoláson a megkérdezettek több mint 45 százaléka biztosan részt venne, s csaknem harminc százalékuk pedig még nem döntött, hogy elmenne-e szavazni.

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com