Alakulóban a harmadik szlovákiai magyar párt

Még meg sem alakult, de már jelezte, hogy az őszi szlovákiai megyei választásokon szeretne indulni a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ). Jelenleg aláírásgyűjtés folyik.

MKDSZ Fotó: V. Krasznica Melitta

Egyelőre ötezer van meg a szükséges tízből, állítja fehér Csaba a szerveződés egyik vezetője. Az MKDSZ alapítói bemutatkozásukkor leszögezték: elsősorban a nemzetiségi témákkal, gazdasági és szociális kérdésekkel foglalkoznának, a keresztény értékrend fontosságának hangsúlyozásával.


A választásokkal és a lehetséges együttműködéssel kapcsolatban Fehér azt mondta: „Semmiképpen sem egyedül. Fontolgatjuk az együttműködés lehetőségeit más, szlovák és magyar pártokkal.”

A két szlovákiai magyar párt a Híd és az MKP eddig lényegében képtelen volt az érdemi együttműködésre Nyitra megyében, így valószínűleg egy harmadik párt megjelenéséért sem lelkesednének különösebben. Az Új Szó kérdéseire adott válaszok alapján a Híd, és az MKP illetékesei sem tűntek úgy, mint akiknek igényük lenne egy harmadik magyar pártra.

Az MKP megyei elnöke, Horváth Árpád lényegében kizártnak tartja, hogy létrejöhet bárminemű együttműködés az MKP és az MKDSZ között. „A Nyitra megyei járásokban uralkodó viszonyokat ismerve nagyon kicsinek látom az esélyét […] Nem volt megkeresés sem. Ha őszinte lenne a szándék, nyilván lett volna.” – tette hozzá Gúta polgármestere.

A Hídban sem tartják reálisnak a közös fellépést az alakulófélben lévő MKDSZ-el. Bastrnák Tibor szerint a május-június már késő ehhez. „Ezután még át kell tanulmányozni az alapszabályt, hogy lássuk, olyan értékeket képviselnek-e, amelyek mentén esetleg együtt tudunk működni. […] Bár mindenki számokról és együttműködésről beszél, a legfontosabb, hogy a pártprogramokat egyeztetni tudjuk-e.”

 

Forrás: Új Szó

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com