Bemutatták az MKP EP-képviselőjelöltjeinek programját
Bemutatták a szlovákiai Magyar Közösség Pártja (MKP) európai parlamenti (EP-)képviselőjelöltjeinek programját, amelynek súlyponti témái között az Európai Unió kohéziós politikájának hangsúlyosabbá tétele, a leszakadó régiók felzárkóztatása és a kisebbségek védelmét célzó európai jogi normák erősítése szerepel.
"Támogatjuk az Európai Uniót megmaradását és fejlődését, de elutasítjuk az Európai Egyesült Államok létrehozását" - szögezte le a szerdai pozsonyi programismertető sajtótájékoztatón Farkas Iván, az MKP EP-képviselőjelöltje és gazdasági alelnöke, rámutatva: a felvidéki magyar párt a nemzetek Európájának megtartásában és ezzel egyidejűleg az unió kohéziós politikájának erősítésében látja az EU jövőjét.
A jelenlegi uniós jogi normák nem elégségesek a kisebbségek védelméhez, és ezért erősítésükre van szükség - mutatott rá Horony Ákos, az MKP másik képviselőjelöltje, aki a párt választási programjának kisebbségi kérdéseket érintő célkitűzéseit ismertette.
"Olyan EU-t szeretnénk, ahol néhány év múlva el lehet mondani, hogy közeledtek egymáshoz annak régiói" - emelte ki Farkas Iván, a program gazdasági és szociális vonzatait ismertetve. Kifejtette: Brüsszel kohéziós politikájának hangsúlyosabbá tételét szeretnék elérni, valamint a munkahelyteremtés erősítését, a munkaalapú gazdaság megteremtését és a vállalkozói környezet javítását.
Farkas Iván e célok elérésének egyik eszközeként említette az EU-s támogatások hatékonyabb igénybevételét, amellyel szerinte - az infrastruktúra fejlesztésén keresztül - a hátrányos helyzetű régiók, azon belül Dél-Szlovákia felzárkóztatásához lehetne hozzájárulni. Hangsúlyozta: a támogatások igénybevételének hatékonyságát azzal is növelni lehetne, ha a jövőben megyei szintű projektek esetében az előfinanszírozást helyeznék előtérbe a jelenlegi utófinanszírozás helyett.
Horony Ákos, a kisebbségi kérdésekkel kapcsolatban rámutatott: az EU-ban több mint 40 millió olyan uniós polgár él, aki valamelyik őshonos kisebbség tagja. Szlovákiában e polgárok aránya meghaladja az összlakosság 15 százalékát, ami a térségben átlagon felüli érték. Az MKP szükségesnek tartja az unió kisebbségvédelmi jogi normáinak bővítését, valamint azt, hogy a jövőben a felvidéki magyarságot érintő olyan fontos témák, mint a Benes-dekrétumok kérdése, illetve a kettős állampolgárság ügye, nagyobb teret kapjanak az EU-s fórumokon.
A Berényi József vezette MKP-nak jelenleg két európai parlamenti képviselője van, Bauer Edit és Mészáros Alajos személyében. A felvidéki magyar párt 2014-es EP-választási listáján - a Szlovákiára eső kvótának megfelelően - 13 személyt indít, de felmérések szerint legfeljebb két jelölt bejutására van esély. Az MKP jelöltlistáját a párt Országos Tanácsának februári döntése alapján Csáky Pál, az MKP volt elnöke, a párt jelenlegi elnökségi tagja vezeti, a második helyre Farkas Iván került.
A szlovákiai szabályozás alapján az EP-választásokon induló pártoknak legalább 5 százalékos támogatást kell szerezniük ahhoz, hogy jelöltjük vagy jelöltjeik bejussanak az Európai Parlamentbe.
MTI

Hozzászólások