Egy szlovák férfi 82 évesen kapott érettségi bizonyítványt

Több mint hat évtizedes késéssel, 82 éves korában vehette át érettségi bizonyítványát egy pozsonyi férfi, akit az ötvenes években egyenesen az iskolapadból vitt börtönbe az akkori kommunista rezsim rendőrsége - számolt be a Novy Cas szlovák bulvárlap hétfőn.

A most 82 éves Anton Tomíkot 1951-ben, közvetlenül az érettségi vizsga előtt tartóztatták le, hazaárulásért. A Fajnor utcai ipari szakközépiskola akkor 19 éves diákját rendszerellenes tevékenységgel, röplapok terjesztésével vádolták.

2007072_anton-tomik-maturita-fajnorka-stredna-priemyselna-skola

A fiúra egy koncepciós perben először halálbüntetést kértek, ám végül 15 év fegyházra ítélték. Anton Tomík büntetése jelentős részét az akkori Csehszlovákia leghírhedtebb börtöneiben töltötte, Lipótváron, Ilaván és a rendszerellenes tevékenységgel vádoltak számára fenntartott jáchymovi munkatáborban, amelynek lakóit a helyi uránbányában dolgoztatták. Jáchymovban a férfi néhány társával együtt alagutat ásott a munkatáborból, hogy szökni próbáljanak.

Bár tervük részben sikerült, tízüknek sikerült elszökni, ám nem sokáig örülhettek a szabadságuknak, hiszen két héten belül mindegyiküket elfogta a rendőrség, a szökésben lévő Tomíkot újbóli letartóztatása során meg is lőtték.

A kilencvenes években rehabilitált szlovák férfi, szimbolikus gesztusként, hat évtizedes késéssel megkapta az érettségi bizonyítványt, amelyet vasárnap vett át az iskola mostani igazgatójától.

http://www.cas.sk/clanok/271349/pred-maturitou-ho-komunisti-poslali-do-jachymova-vysvedcenie-dostal-az-po-63-rokoch.html

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com