Fékező szlovák gazdaság

Míg északi szomszédunk gazdasága 2010-ben 4,4, 2011-ben pedig 3,2 százalékos növekedést produkált, addig a szlovák statisztikai hivatal tegnap közzétett elemzése szerint 2012-ben már csak 2%-os bővülésre volt képes. Persze, minden viszonyítás kérdése: Magyarországon mit megadnának „csak” 2 %-os növekedésért?

SlovakiaSzlovákiában a lassuló gazdasági mutatókkal párhuzamosan csökkentek a befektetések (a beruházások összege csaknem 6%-kal maradt el az egy évvel korábbitól), nőtt a munkanélküliség (a tavalyi negyedik negyedévre a munkanélküliek száma 390 ezerre nőtt, ami csaknem 12 ezerrel több, mint egy évvel korában, és 14,4 százalékos munkanélküliségnek felel meg), az árak pedig gyorsabban nőttek, mint a bérek.

„A gazdasági növekedés szinte egyedüli motorjának továbbra is a külföldi kereslet számít, hiszen míg az ország kivitele az év utolsó három hónapjában is több mint 7%-kal nőtt, a hazai fogyasztás csaknem 2%-kal esett vissza” – nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője. Abszolút számokban kifejezve tavaly a bruttó hazai össztermék (GDP) 71,46 milliárd eurót tett ki.

Mi a helyzet a fizetésekkel?

A bruttó országos átlagbér tavaly ugyan 2,4 százalékkal, 805 euróra nőtt (a 2011-es 786 euróról), az árak azonban még ennél is gyorsabban emelkedtek. A statisztikai hivatal az átlagbér kiszámolásánál azonban egy kalap alá veszi a vezető beosztású alkalmazottakat a kétkezi munkásokkal, így ez utóbbiak számára a fent jelzett átlagbér is többnyire csak elérhetetlen álomnak számít. A munkavállalók fele konkrétan 550 euró alatt keres.

A legjobban fizetett ágazatnak természetesen a pénzügyi szektor számít, ahol tavaly a negyedével nőtt a havi bruttó átlagbér, elérve az 1814 eurót. Több mint 1800 eurót fizettek a távközlési, 1594 eurót pedig az energiaszektorban. A legkevésbé megbecsült munkavállalók a szállodákban és éttermekben dolgoznak, hiszen ebben az ágazatban a havi bruttó átlagbér 553 euró. 650 euró körüli bruttó bérrel számolhatnak azonban a mezőgazdaságban és az építőiparban dolgozók.

Bérek tekintetében jelentős eltérés van az egyes régiók között. Míg Pozsonyban tavaly 1 106 euró volt az átlagbér, a többi megyében ez 700–800 euró között mozgott.

Mit hoz a jövő?

A szlovák gazdasági elemzők idei évre szóló előrejelzései széles skálán mozognak: nagyjából 0,5-1,5 százalékos bővülésre számítanak. Így valószínűnek látszik, a gazdasági növekedés lassulása folytatódik. Így nem várható javulás a munkanélküliség és a bérek növekedése szempontjából sem.

És Magyarországon?

Forrás: Új Szó

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com