Ismét rekordévet zár a szlovák Kia

Ismét rekordévet zár az idén a Kia Motors Slovakia, a dél koreai autógyár szlovákiai leányvállalatának idei gyártása az év végéig meghaladja a 300 ezer gépkocsit - közölte a vállalat az MTI-vel szerdán.

Kia-Logo-newA Kia vágtapolcai (Teplicka nad Váhom) üzeme, a gyár 7 éves történetében az idén először működik teljes kapacitással, és először gyárt majd több mint 300 ezer gépkocsit egy évben.

A vállalat tavaly is rekordévet zárt, 2012-ben 292 ezer gépkocsi gördült le az üzem gyártósorairól, ami 15 százalékos növekedés volt az előző évihez képest. A vágtapolcai autógyár az idei év kezdetén közzétett terveiben 290 ezer gépkocsi legyártását tervezte 2013-ban, a cég szerint ezt a tervet az eddigi gyártási mutatók alapján sikerül túlteljesíteni.

A vállalat legnagyobb felvevő piaca november végéig az idén is Oroszország maradt, az idén gyártott gépkocsik 22 százalékát itt értékesítették. A Szlovákiában készült Kia gépkocsik második legjelentősebb piaca ismét Nagy Britannia volt, a gyártás 13 százaléka került a szigetországba, a harmadik helyet pedig Németország (az értékesítés 9 százaléka) foglalta el.

A szlovák Kia által gyártott modellek közül az idén is a márka városi terepjáróiból (SUV) a Kia Sportage-ból készült a legtöbb, ebből a modellből készült az összes itt gyártott gépkocsi 51 százaléka.
A vágtapolcai üzemben készülő gépkocsik közül a második generációs Kia cee'd adta a gyártás második legnagyobb, 39 százalékot kitevő, hányadát.

A Kia Motors Slovakia vágtapolcai gyártóüzemének 2006-os beindítása óta, az üzem gyártósorain összesen már több mint másfél millió gépkocsi készült el. Ugyanebben az időszakban a szlovákiai Kia 2,1 millió gépkocsi motort gyártott, ezek 56 százaléka volt benzines, 44 százaléka pedig dízel üzemű.

A KIA Motors Slovakia, a Kia Motors Corporation első európai üzeme és Szlovákia második legnagyobb gyártókapacitással rendelkező autógyára. A vállalat jelenleg 3800 alkalmazottat foglalkoztat, amivel az egyik legnagyobb munkáltatónak számít Szlovákiában.

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com