Juhász György lett a felvidéki Selye János Egyetem új rektora
Az új rektor az intézmény élén Tóth Jánost váltotta, aki már két megbízatási időszakot is kitöltött a 2005-től működő egyetem rektoraként.
Juhász György megbízatása négy évre szól, azt legfeljebb még egyszer négy évvel lehet meghosszabbítani.
A hatályos szlovák szabályozás szerint a felsőoktatási intézmények rektorait az egyetem akadémiai szenátusa jelöli, az oktatási tárca vezetője jóváhagyja, majd a posztra a köztársasági elnök nevezi ki.
A SJE új rektora a pozsonyi Komensky egyetem természettudományi karán végzett tanárként, matematika és kémia szakon, majd a nyitrai Konstantin egyetemen szerzett doktorátust. Juhász György eddig a tudományokért, kutatásért és akkreditációért felelős rektor-helyettes posztját töltötte be a révkomáromi intézményben, amely az ország egyetlen magyar oktatási nyelvű egyeteme.
Juhász György jövőbeli tervei kapcsán kiemelt célként említette a - jelenleg 1743 hallgatóval, 133 oktatóval és 101 további alkalmazottal működő - egyetem állományának növelését, az oktatás és a kutatás színvonalának emelését, illetve új, vonzó tanulmányi programok elindítását is.
MTI

Hozzászólások