Lomnici: Fontos lépés Magyarország beavatkozási kérelme az EP elleni perben

Fontos lépésnek tartja Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke, hogy a magyar kormány beavatkozási kérelmet nyújtott be abban az Európai Unió (EU) luxemburgi bírósága által vizsgált perben, amelyet az EMT elnöke indított az Európai Parlament (EP) ellen, amiért az EP petíciós bizottsága levette napirendjéről a szlovák állampolgársági törvény elleni beadványát.

lomMinderről az EMT elnöke tájékoztatta az MTI-t szerdán, azt követően, hogy a nemzetpolitikai államtitkárság ugyanaznap közölte: a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok melletti kiállás jegyében Magyarország beavatkozási kérelmet nyújtott be az említett ügyben.

"Fontosnak tartom a magyar kormány lépését, mert az EP ellen indított perem a felvidéki jogfosztottak érdekeit szolgálja" - mondta Lomnici Zoltán az MTI-nek. A beavatkozási kérelmet azért is jelentősnek nevezte, mert korábban Szlovákia az EP oldalán kérte belépését a luxemburgi perbe. "A szlovák kormány a beavatkozási kérelmével a tisztán jogvitaként indult ügyet politikai szintre emelte, ezért követte a felvidéki magyarság nagy figyelemmel az anyaország esetleges lépéseit" - fűzte hozzá.

A magyar kormány beavatkozási kérelmét üdvözölték a szlovák állampolgárságuktól - a magyar állampolgárságuk nyílt vállalását követően - megfosztott felvidéki magyarok, köztük a 102 éves Tamás Aladárné és Gubík László, a szlovák állampolgársági törvény elleni beadvány egyik indítványozója is. "Nagyon örülök, hogy kiállt mellettünk a magyar kormány, amelyben bízunk és most bizakodva nézünk a jövőbe a perrel kapcsolatban is" - mondta Tamás Aladárné az MTI-nek.

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com