Mától megszűnik Szlovákiában az orvosi rendelőkben fizetendő illetékek nagy része

Az egészségügyi ellátásról szóló törvény szerdán érvénybe lépett módosítása szerint áprilistól megszűnik az orvosi rendelőkben fizetendő illetékek nagy része Szlovákiában.

Szlovák parlamentAz új szabályozás alapján jelentős mértékben csökken azon lehetőségek száma, amikor az orvosok bizonyos szolgáltatások fejében helyszíni illetékek megfizetését kérhetik pácienseiktől, a megmaradó díjakra pedig az eddiginél szigorúbb előírások és jóváhagyási kötelezettség vonatkozik majd. A változtatást az a jelenség indokolta, hogy Szlovákiában az utóbbi években igencsak elszaporodtak az egyes orvosok által a páciensekkel megfizettetett különdíjak.

A módosított jogszabály szerint a jövőben semmilyen - az egészségbiztosítók által teljes mértékben térített művelet elvégzésével összefüggésben - nem kérhetnek pénzt az orvosok. Például megszűnik az a gyakorlat, hogy az orvosok pénzt kérhettek olyan adminisztratív feladatok elvégzéséért, mint a munkáltatónak szóló igazolás kiállítása, recept felírása vagy éppen az a legtöbb vitát kiváltó lehetőség, hogy az orvosok különdíj fejében időpontra rendelhették be a pácienseket.

Ez utóbbi sok esetben ahhoz vezetett, hogy a nem megrendelt páciensek akár egész nap is várakozhattak a rendelőkben és mégsem jutottak sorra. Az időpontra való berendelés különdíjának összege változó volt, az esetek túlnyomó többségében tíz euró (megközelítőleg 3 ezer forint) körül mozgott.

Ezt az intézkedést a többletdíjat nem fizető páciensek hátrányos megkülönböztetésének felszámolásának szükségességével indokolták. A törvény ezen részének betartását két hónap türelmi idő letelte után ellenőrizhetik majd.

Az illetékek körét szűkítő szabályozást bírálatok sora érte, főként a magánpraxist folytató orvosok részéről, akik egyebek mellett azt nehezményezték, hogy bevételeik emiatt akár negyedével is visszaeshetnek. Az egészségügyi tárca műhelyéből származó módosítás a közvélemény által többségében pozitív fogadtatásra talált, azt először idén februárban hagyták jóvá. A törvényt Andrej Kiska államfő megvétózta, ám az a törvényhozás másodszori jóváhagyása után áprilistól így is hatályba lépett.

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com