Nagyobb védelmet kapnak a farkasok Szlovákiában

A jövőben az eddiginél nagyobb védelmet kapnak a farkasok Szlovákiában, egyebek mellett nő azoknak a területeknek a száma, ahol tilos lesz vadászni ezekre a ragadozókra és szigorodnak vadászatuk feltételei is - közölte az MTI-vel a Vlk (Farkas) környezetvédelmi szervezet szerdán.

A Vlk az egyik legaktívabb szlovák környezetvédelmi csoportosulás. A vonatkozó módosításokat egy petíció révén sikerült keresztülvinniük a hasonló ügyekben illetékes szlovák földművelésügyi tárcánál.

ww

Bár az Európai Unió tagállamainak többségében a farkas védett, és kilövése tilos vagy csak külön engedély alapján lehetséges, Szlovákiában a szabályozás kevésbé szigorú, szezonálisan - novembertől január közepéig - megengedi a ragadozó vadászatát.

A vadászidényben elejthető farkasok számát a földművelésügyi minisztérium szabja meg, rendszerint késő ősszel, és ugyancsak ilyentájt aktualizálják a farkasok vadászatára vonatkozó egyéb előírásokat is.

A kvóták kiadásának közeledtével minden évben fokozódik a környezetvédők és az ellenérdekelt vadásztársaságok közti feszültség, illetve az általuk a szaktárcára - a szabályozás szigorítása, illetve enyhítése érdekében - gyakorolt nyomás is.

Az állatvédők szerint a szaktárcánál most általuk elért változtatások központi eleme, hogy sikerült növelni azoknak a területeknek a számát, ahol egész évben tilos lesz a farkasok vadászata.

Katarína Grichová, a Vlk aktivistája az MTI-nek elmondta: az egyik legfontosabb ilyen terület a szlovák-lengyel határvidéken lévő Ólubló (Stará Lubovna) járás, amely a farkasok egyik fontos vándorlási útvonalán fekszik, de fontos az is, hogy az összes Natura 2000 természetvédelmi területet is besorolták a tilalmi övezetek sorába.

Grichová kiemelte: jelentős eredménynek minősül, hogy a vadásztársaságok nyomása ellenére sikerült megtartani a farkasok csoportos - vagyis több vadász által közös szórakozásként űzött - vadászatának tilalmát.

A változtatások részét képezi az is, hogy a jövőben minden egyes kilőtt farkashoz ki kell szállnia az Állami Természetvédelmi Alap munkatársának, ami azért fontos, hogy aktuális legyen a statisztika a már kilőtt farkasok számáról és így ne fordulhasson elő, hogy a vadászok túllépik a kvótát.

Az idei vadászati kvótát a szaktárca 90 egyedben szabta meg. Ez ugyan tízzel több, mint a tavalyi keret, de a Vlk aktivistája szerint olyan kompromisszum, amely még lehetővé teszi a farkasállomány fenntartható fejlődését.

"Jelenleg mintegy 35-40 falkáról tudunk az ország területén, ez közel négyszáz példányt jelent" - mondta Grichová, hozzátéve: bíznak benne, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idén sem sikerül majd kimeríteniük a vadászoknak a tárca által engedélyezett kvótát. Tavaly a 80 egyedes kvóta alapján 53 farkast lőttek ki az országban.

Szlovákiában azt követően kezdtek némileg ismét szigorodni a farkasok vadászatát szabályozó előírások, hogy két évvel ezelőtt az Európai Bizottság civil megkeresések sorára reagálva garanciákat kért arra, hogy az ország képes biztosítani a területén élő farkaspopuláció fennmaradását.

Ugyanakkor a szabályozás volt már a jelenleginél szigorúbb is: 1995-ben Szlovákia az egész ország területére és az év teljes hosszára vonatkozó tilalmat vezetett be a farkas vadászatára. Ez a teljes körű tilalom 1999-ig volt érvényben.

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com