Nőtt a lakásépítési kedv Szlovákiában

Nőtt az idén a lakásépítési kedv Szlovákiában az év első kilenc hónapjában, az előző évihez képest csaknem 13 százalékkal több lakáscélú ingatlan építése kezdődött meg - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által szerdán nyilvánosságra hozott adatokból.

Slovakia-276x160Szlovákiában szeptember végéig mintegy 11 ezer 200 új lakáscélú ingatlan építésébe kezdtek, ez 12,8 százalékkal volt több, mint az előző év hasonló időszakában. Bár a harmadik negyedévben éves szinten stagnált a lakásépítési kedv, a háromnegyedéves adat mégis a lakásépítések, a válság kezdete utáni 2009-es év óta tapasztalható, csökkenő trendjének megfordulását jelezheti.

Az első kilenc hónapban enyhén ugyan, de nőtt a befejezett lakások száma is, csaknem 9700-at tett ki, ami éves szinten 0,3 százalékos növekedés. Szeptember végén az épülőben lévő lakáscélú ingatlanok száma meghaladta a 63 ezret, ami 3 százalékkal volt kevesebb mint egy évvel korábban.

A vizsgált időszakban a lakásépítési kedv növekedése a magánszféra beruházásainak volt köszönhető.

Magántőkéből az idei év első kilenc hónapjában több mint 10 ezer 700 új lakáscélú ingatlan építése kezdődött meg, ami éves szinten csaknem 15 százalékos növekedés. Ugyanezen időszakban a közpénzekből építeni kezdett lakások száma szinte elhanyagolható volt, alig több mint 400-ra rúgott, ami még az egy évvel korábbinál is mintegy ötödével kevesebb volt.

Az újonnan építeni kezdett lakáscélú ingatlanok típusait tekintve Szlovákiában az előző évihez hasonlóan az idei év első kilenc hónapjában is a családi házak voltak többségben, az összes új építkezéshez képest 60 százalékot meghaladó volt az arányuk, és növekedő trendet mutatott.

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com