Szlovák elnökválasztás - Megkezdődött a voksolás

Országszerte csaknem hatezer választóhelyiség nyílt meg szombaton reggel Szlovákiában, s ezzel megkezdődött a negyedik szlovák államfőválasztás második, döntő fordulója.

szlovákiaA szombaton reggel hét órától este tízig tartó szavazáson a választók voksaikat a második fordulóba jutott két jelölt egyikére, a baloldali szlovák kormánypárt, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) által indított Robert Fico hivatalban lévő kormányfőre vagy a függetlenként indult, de a napokban az ellenzék egy részének támogatását is megszerző Andrej Kiska vállalkozóra adhatják le. Elemzők szerint - a két jelölt kiegyenlítettnek tűnő esélyei miatt - az ország történetének legbizonytalanabb kimenetelű voksolása várható.

Az elnökválasztás első fordulójában Robert Fico az érvényes voksok 28, Andrej Kiska pedig 24 százalékát szerezte meg.
A szavazáson megközelítőleg 4,3 millió szlovákiai választópolgár vehet részt, köztük - a különösen súlyos bűncselekmények elkövetőinek kivételével - az elítéltek is. A voksoláson a szlovákiai állandó lakhellyel rendelkező szlovák állampolgárok személyazonossági igazolványuk bemutatása alapján, a külföldön élők pedig útlevelük bemutatásával vehetnek részt.

Szlovákiában az államfőválasztáson - a parlamenti választásoktól eltérően - külföldről nem, csak az ország területén lévő választóhelyiségekben lehet voksolni. A választási részvétel a két héttel ezelőtt tartott első fordulóban 43 százalékos volt, a korábbi szlovák elnökválasztások statisztikái szerint a második fordulóban ennél valamivel nagyobb részvételi arányra van esély.

A csütörtökön reggel életbe lépett kampánycsend értelmében a szavazás egész időtartama alatt részvételi részeredményeket sem lehet nyilvánosságra hozni, és exit poll felmérések sem készülnek. A választás első részeredményeit a szavazóhelyiségek bezárását követően egy órával, este 11 óra körül hozzák nyilvánosságra, a nem hivatalos végeredményekre éjfél körül lehet számítani, a hivatalos végeredményt vasárnap délelőtt hozza nyilvánosságra a Központi Választási Bizottság.

Az új államfőt tisztségébe június 15-én iktatják be, aznap, amikor a jelenlegi elnök, a már második megbízatási időszakát töltő Ivan Gasparovic mandátuma lejár.

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com