Szlovák elnökválasztás - Szlovák lapok: Fico hatalmasat bukott, de Kiskával nem az ellenzék nyert

A független Andrej Kiska győzelme a hétvégi szlovák elnökválasztáson nem annyira a leendő államfő támogatásáról, mint Robert Fico elutasításáról szól. Bár Fico hatalmasat bukott - ami személyét és talán pártját is elindította a politikai lejtőn -, de ez nem az ellenzék megítélésének javulását jelenti, hanem a szlovák politikai elit hagyományos politizálásának elutasítását mutatta meg - írták a hétfői pozsonyi lapok.

____robert-ficoRobert Fico veresége törést jelent a kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) népszerűségében is, Robert Ficóra pedig Vladimír Meciar és Mikulás Dzurinda sorsa, a népszerűség-csökkenés vár, aminek végén, ahogy Meciar esetében is, a teljes felejtés állhat - állapította meg a választás eredményei kapcsán a Hospodárské Noviny (HN). A szlovák gazdasági-közéleti lap "Fico elérte a csúcsot és elkezdett zuhanni" című írásában leszögezi: Fico 12 év népszerűség-növekedés után a legnagyobb vereségét könyvelte el a hétvégi elnökválasztáson. A cikk írója rámutat: minden pártnak megvan a maga csúcspontja, és a Smer már 2012-ben elérte a magáét.

Főszerkesztői kommentárjában a HN azt írta: attól függetlenül, hogy az ellenzéki pártok "privatizálni" próbálják majd Kiska győzelmét, a kormánypárt pedig bűnbakot fog keresni, a választás eredményei megerősítették, hogy Szlovákiában egy jelentős választói csoport van, amely sem az ellenzéknek, sem a kormányoldalnak, vagyis a jelenlegi politikai rendszert képviselő pártok egyikének sem hisz. A HN egy másik jegyzetében azt írta: Fico eredménye nem vereség, hanem inkább kivégzésnek tűnik, s hiába akart a kormányfő az elnökválasztással elmenekülni a pártra a jövőben váró esetleges választási vereség elől, igyekezete fordítva sült el.

"A forma győzött a tartalom felett" - állapította meg "Lépés az ismeretlenbe" című írásában a független pozsonyi Pravda, amely Kiska győzelmét a szlovén és a cseh választások eredményéhez hasonlítja, amelyeken "egy szupermarket-tulajdonos, illetve egy milliárdos" győzött. Hozzáteszi: a választók láthatóan "megunták" a jelenlegi politikai elitet, ugyanakkor hajlamosak elfeledkezni arról, hogy mostani választottjaik milyen módon gazdagodtak meg. Megjegyzi: Kiska győzelme - az ellenzék reményei ellenére - nem nekik, hanem a feltörekvő, új "rendszerellenes" politikai erőknek kedvez majd.

A szlovák választók többségükben konzervatívak, ám szimpátiáik a bal és a jobboldal pártjai között oszlanak meg, s ezért a mérleg nyelvét sokszor a liberális kisebbség adja. A hétvégén pedig ennek a kisebbségnek a jobboldali része Kiskát választotta, a baloldali pedig otthon maradt - írta egy másik, "Fico gyümölcsei" című cikkében a pozsonyi Pravda, amely szerint ennek a tényezőnek a súlya tovább nőhet a jövőben.

Szlovákiának először lesz nem kommunista államfője, s a hétvégén kiderült, hogy Ficót az ország nagyobb része rosszabbnak tartja, mint egy politikai újoncot - írta a liberális Sme, amely szerint a hétvégi elnökválasztás eredménye Fico és pártja számára egyaránt tragédia. Hozzáteszi: bár egyelőre nem látni olyan új politikai erőt, amely a kormánypárt ellensúlya lehetne, erre Fico vereségénél erősebb jelzés már nem lesz.

A Sme egy másik cikkében azt írta: Ficónak a többség megmutatta, hogy győzelmeinek ideje elmúlt, s így arra a pályára került, ahonnét leginkább el akart menekülni, arra a pályára, amelyet előtte már Vladimír Meciar és Mikulás Dzurinda is megismert.

Bár nem kell lebecsülni a leendő szlovák államfőt, győzelme nagyrészt nem az ő érdeme, mivel a választók többsége sokkal jobban örül annak, hogy Fico vesztett mint annak, hogy Kiska lett az elnök - írta az Új Szó.

Főszerkesztői kommentárjában a szlovákiai magyar napilap hozzáteszi: ki kell józanodni abból, hogy a hétvégi eredmény azt jelentené, hogy a választóknak elegük lenne Fico kormánypártja, a Smer kormányzásából. A választó "csak felemelte az úját", és elindította Ficót a lejtőn, de annak alja még messze van.

Sikeres "ellenszavazásra" került sor a hétvégén. Fico azért vesztett, mert bár a legnépszerűbb szlovák politikus, szimpatizánsainál is magasabb azoknak a választóknak a száma akik "utálják" - állapította meg a Szabad Újság című felvidéki magyar lap az elnökválasztás eredményével kapcsolatban. Hozzátette: a felvidéki magyarok számára viszont az a fontos, hogy Kiska az elnöki székben "valóban demokrata" legyen, amiben egyelőre csak bízni lehet, s a kétségeket Kiska azon "elszomorító" kijelentése is alátámasztja, hogy a Benes dekrétumokat megerősítő jogszabályt meg kívánja tartani.

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com