Szlovák elnökválasztás - Új Szó: Bizonytalanabbak a magyar választók az átlagnál

A szlovákiai magyar választók körében az átlagnál jóval magasabb azoknak az aránya, akik nem tudják, kire adják majd voksukat a márciusi elnökválasztáson - számolt be az Új Szó című szlovákiai magyar nyelvű lap a Focus közvélemény-kutató ügynökség felmérésére hivatkozva pénteken.

kA Focus felmérése szerint egy hónappal a szlovák államfőválasztás március 15-én sorra kerülő első fordulója előtt a megkérdezett szlovákiai magyar választópolgárok közel negyede azt állította: nem vesz részt az elnökválasztáson. Ugyanakkor a voksolástól való távolmaradását a felmérésben résztvevő szlovákok ennél alacsonyabb aránya, mintegy 18 százaléka jelezte.

A választáson részt venni hajlandó magyar megkérdezettek közel harmada azt állította: nem tudja, kire adja majd a voksát. A szlovákok esetében ugyanez az arány mintegy tizenöt százalék. A bizonytalanok aránya a magyar választók körében, pártpreferenciák szerint is megoszlást mutatott. A Magyar Közösség Pártja (MKP) választóinak negyede, a Most-Híd szlovák-magyar párt választóinak pedig harminc százaléka nem tudta eldönteni, kire adja majd a voksát az elnökválasztáson.

A felmérésben résztvevő szlovákiai magyar választók körében az elnökjelöltek közül egyértelműen az egyetlen magyar jelölt, az MKP által indított Bárdos Gyula élvezi a legnagyobb támogatást. Őt a felmérésben résztvevő MKP-szimpatizánsok 72 százaléka választaná, de Bárdos Gyula támogatottsága a Most-Híd választóinak körében is a legmagasabb, ebben a csoportban a megkérdezettek 48 százaléka állította azt, hogy az MKP jelöltjére adja majd a voksát.

Ezzel szemben a magyar választók körében nagyon alacsony az ellenzéki, úgynevezett néppárti platform három pártja, köztük a Bugár Béla vezette Most-Híd által indított Pavol Hrusovsky támogatottsága. Személyére a felmérésben résztvevő magyarok mindössze 1,7 százaléka kíván voksolni, támogatóinak aránya még a Most-Híd-as választók körében sem éri el a tíz százalékot.

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com