Szlovákia felmondja az Enellel kötött szerződését a bősi erőmű üzemeltetéséről

A szlovák kormány azonnali hatállyal felmondja a bősi vízi erőmű üzemeltetéséről az olasz Enellel kötött szerződést - jelentette be Robert Fico szlovák kormányfő Pozsonyban csütörtökön.

____robert-ficoA még 2006-ban kötött üzemeltetési szerződés felmondását azzal indokolta, hogy az Enel súlyosan megsértette a szerződést. Robert Fico közlése szerint az Enel nem tette hozzáférhetővé a szlovák kormány számára azokat az információkat, amelyek alapján Pozsony megítélhette volna, hogy a bősi vízierőmű által termelt haszon megosztása - a többségi tulajdonos Enel és a kisebb részvénycsomagot birtokló szlovák állam között "mennyire igazságos."

A szerződés megkötését - annak állítólagos előnytelensége miatt - már korábban nehezményezte Robert Fico kormánya, amely 2007-ben bírósági úton is megtámadta azt, eddig sikertelenül.

Az Enel 2006-ban, 839 millió euróért privatizálta a piacvezető szlovák energetikai cég, a Szlovák Villamosművek (SE) 66 százalékos részvénycsomagját, és így lett a bősi vízierőmű üzemeltetője. Mivel a korábban a Szlovák Villamosművek tulajdonába tartozó bősi vízierőműnek - a hatályos nemzetközi szerződések értelmében - az SE privatizációja után is állami kézben kellett maradnia, ezért tulajdonjogát a magánosítás előtt egy másik állami vállalatra, a Vízgazdálkodási Építési Vállalatra (VHV) ruházták át.

A VHV az SE magánosítása után 30 évre szóló szerződést írt alá a bősi erőmű üzemeltetéséről az akkor már az Enel kezében lévő Szlovák Villamosművekkel. E szerződés felmondását jelentette most be a szlovák kormányfő.

Robert Fico emlékeztetett arra, hogy az SE és a bősi erőmű irányítását ma ellátó VHV közötti szerződés alapján a Szlovák Villamosműveknek évi 5 millió eurót kell fizetnie a Vízgazdálkodási Építési Vállalatnak az erőmű karbantartásáért. Megjegyezte, hogy ennek a juttatásnak a jogszerűségét az Enel megkérdőjelezi, és az eddig kifizetett 43 milliót kitevő összeg visszatérítését kéri.

A szerződés felmondásának előzményeihez a 2007-ben indított érvénytelenítési peren kívül az is hozzátartozik, hogy annak ügyében a szlovák rendőrség is vizsgálatot indított hanyag és hűtlen kezelés bűntettének gyanúja, valamint vállalati adatok meghamisítása miatt. A vizsgálat részeként a rendőrség idén júliusban házkutatásokat tartott és dokumentumokat is foglalt le a Szlovák Villamosművek központjában és vidéki kirendeltségein.

Az Enel idén tavasszal megerősítette, hogy adósságcsökkentő tervei részeként eladná a Wall Street Journal által kétmilliárd euróra becsült SE-ben birtokolt tulajdonrészét. A tulajdonrész megvásárlására MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és a Mol Csoport tagja, a Slovnaft a.s. november 19-én közös, nem kötelező érvényű ajánlatot tett.

A részvénycsomag iránt a cseh energetikai művek (CEZ) is érdeklődik, ezt a szándékát a napokban hivatalosan is megerősítette.

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com