Választás 2014 - szlovákiai, olasz és osztrák lapok

Az összes vezető szlovákiai lap - némelyikük több írásban is - foglalkozott kedden a vasárnapi magyarországi parlamenti választások eredményeivel és várható kihatásaival.

img-r295-r375-st.ir3-_t300Magyarországot ismét a Fidesz és Orbán Viktor vezeti majd, akinek kormányzása idején fokozatosan eltűntek a magyar befektetések Szlovákiából - írta "Orbán előnyben van Szlovákiával szemben" című cikkében a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilap.

Bár Magyarország gazdasági szempontból "nem áll a legjobban", s az országban a külföldi befektetések mértéke nem haladja meg a várakozásokat, még mindig "jobb helyzetben van", mint Szlovákia - véli a HN, ami szerinte azzal is összefügg, hogy Magyarországon kisebb a társasági adó.

A HN egy másik cikkében megszólaltatott elemző szerint Orbán Viktor kormányzása idején többször jelentősen gyengült a forint árfolyama, ami véleménye szerint a jövőben is folytatódhat. Az elemző szerint amennyiben a választásokat a szocialista ellenzék nyerte volna, "populista programjuk komoly gondot jelentett volna" a magyar költségvetésnek.

A független pozsonyi Pravda keddi kiadásában Stefan Markus, Szlovákia volt budapesti nagykövete értékeli a választásokat. Véleménye szerint a Fidesz "előrelátó módon" főként a választási törvény módosításával biztosította győzelmét. A csoda, amire az ellenzék várt, nem következett be - jegyezte meg.

A pártlistákra leadott szavazatok alapján a Fidesz-KDNP elmaradt saját 2010-es eredményétől - hangsúlyozta a pozsonyi liberális Sme magyar témákkal foglalkozó kommentárírója. Peter Morvay szerint az új magyar választási törvénnyel "a Fidesz bebiztosította, hogy kevesebb szavazatból többet mandátumot szerezzen magának."

"A Fidesz dominanciája megkérdőjelezhetetlen, jogosan vezeti újabb négy évig az országot" - írta keddi kommentárjában az Új Szó című szlovákiai magyar nyelvű lap. Leszögezte: Orbán Viktor megérdemelte a győzelmet. "A baloldal nem volt képes a megújulásra, a Jobbik erősödött, de nem túl látványosan, nem jelent közvetlen veszélyt a Fideszre" - írta a pozsonyi lap kommentátora.

Úgy ítélte meg, hogy ennek következtében "szinte csak Orbánon múlik, mi fog történni Magyarországon", hogy a kormányfő konszolidál vagy "újabb frontokat nyit." Hozzáteszi: már most teljes biztonsággal kijelenthető, hogy az új kormánynak a határon túli magyarokkal kapcsolatos politikájában semmilyen változás nem várható.

http://nazory.pravda.sk/nazor-ludu/clanok/314054-oranzove-madarsko/
http://www.sme.sk/c/7163139/orbana-volilo-menej-ludi-novy-system-ho-poistil.html
Megérdemelt kudarc címmel közölt írást a liberális Der Standard című osztrák napilap. A publicista, Paul Lendvai szerint a választások kimenetele Orbán személyes győzelme és a szocialista-liberális ellenzék megérdemelt fiaskója.

A szerző úgy véli, a Fidesz-kormány számára a "leghatásosabb segítség" a szocialista ellenzéktől érkezett. A jövő számára intő jelnek nevezi a roma- és zsidóellenes Jobbik majdnem 21 százalékos eredményét. A nacionalista és romaellenes kampány, valamint a Horthy-korszak antiszemita és idegengyűlölő szerzőinek népszerűsítése hozzájárult a Jobbik sikeréhez.

A Horthy-korszakot idéző kultúr- és médiapolitika tudatos és jelképes felidézése számos baloldali, független liberális és konzervatív szavazót nyugtalanít - írja a szerző. Lendvai a Fidesz kormánycsapatát "szakmailag harmadosztályúnak" nevezi, akikben a dilettantizmus a határtalan populizmussal keverik.

A magyar származású osztrák publicista utal az MSZP-t a választások előtt végleg diszkreditáló titkos számlák ügyére és úgy ítéli meg, hogy egy radikális őrségváltás, új arcok és a pártot átható korrupció felszámolása nélkül Orbán nemcsak további négy évig fog kormányozni, hanem olyan hosszú ideig, mint Putyin.

http://derstandard.at/1395364515427/Verdientes-Fiasko
Magyarországon nem a politikát, hanem a gazdasági fenntarthatóságot illetően merülnek fel kétségek - kommentálta az IlSole24Ore című olasz gazdasági napilap a magyar választási eredményeket.

Az újságnak nyilatkozó Dan Bucsa, az olasz UniCredit csoport gazdasági szakértője csekélynek nevezte a magyar gazdasági növekedés esélyeit, és kijelentette, hogy 2030 előtt nem várható az euró bevezetése.
http://www.ilsole24ore.com/art/notizie/2014-04-08/euro-e-riforme-economiche-incognite-ungheria-063827.shtml?uuid=ABud9B9&fromSearch
A Corriere della Sera konzervatív napilap azt a választ idézte, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök a hétfői nemzetközi sajtótájékoztatón adott az olasz újság tudósítójának: "A Fidesz a garancia azzal a veszéllyel szemben, hogy olyan szélsőséges pártok, mint a Jobbik, túlzott befolyáshoz jussanak a magyar közéletben".
A katolikus L'Avvenire cikkének az Orbánnak a szélsőjobbal kell számolnia címet adta. Az olasz püspöki kar napilapja szerint a "Jobbik erősödése nem jó előjel a májusi európai választásokra.

Magyarország Európa új fala - írta az Il Fatto Quotidiano keddi nyomtatott száma, mely szerint Budapestet Európa-ellenes erők uralják.

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com