Törökország kész részt venni egy kelet-ukrajnai ENSZ-békefenntartó misszióban

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Törökország támogatja, hogy az ENSZ békefenntartókat küldjön a Donyec-medencébe, és kész is részt venni egy ilyen misszióban - közölte hétfőn az ukrán elnöki hivatal Petro Porosenko államfő isztambuli látogatásának eredményeiről beszámolva.A kijevi közlemény szerint Porosenko hétfőn megbeszéléseket folytatott Recep Tayyip Erdogan török államfővel és Mevlüt Cavusoglu külügyminiszterrel. A találkozókon részt vett Pavlo Klimin ukrán külügyminiszter és Kosztyantin Jeliszejev, az elnöki hivatal helyettes vezetője is.

    
A találkozókon mindkét ország képviselői elítélték, hogy vegyi fegyvert vetettek be a szíriai kormányerők a lázadók ellenőrzése alatti Dúma város lakossága ellen április 7-én. Damaszkusz ugyanakkor tagadja, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök hadserege vegyi támadást hajtott volna végre a kelet-gútai város ellen.  
    

A kelet-ukrajnai ENSZ-békefenntartást illetően Moszkva álláspontja nem egyezik Kijevével - emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál. Oroszország ugyanis azt szeretné, ha a kéksisakosok csak a frontvonal mentén lennének jelen, és feladatuk kizárólag a fegyvertelen EBESZ-megfigyelők biztonságának szavatolására terjedne ki.


Kijev ezzel szemben azt szeretné elérni, hogy az ENSZ-békefenntartók mandátuma kiterjedne a Donyec-medence - hivatalos ukrán megfogalmazás szerint - megszállt területeinek teljes egészére, beleértve az Ukrajna által jelenleg nem ellenőrzött orosz-ukrán határszakaszt is. Kijev emellett azon az állásponton van, hogy Oroszország - mint a konfliktusban érintett fél - nem vehet részt a békefenntartó misszióban. Moszkva továbbra is tagadja, hogy orosz katonák lennének a Donyec-medencében, valamint az is, hogy támogatja a kelet-ukrajnai szakadárokat.
    

Anders Fogh Rasmussen volt NATO-főtitkár - aki jelenleg Porosenko elnök egyik tanácsadója - a februárban tartott müncheni biztonságpolitikai konferenciára készített jelentésében azt írta, hogy legalább 20 ezer - nem NATO-tagállamok által küldött - kéksisakos katonára és négyezer rendőrre lenne szükség a válság rendezéséhez a Donyeck-medencében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com