A holokauszt kárpátaljai áldozataira emlékeztek Beregszászon

Gyertyagyújtással, tudományos konferenciával, rendhagyó történelemórával és kiállítások megnyitásával kezdődött el szerdán Beregszászon a kárpátaljai zsidóság 1944. évi tragédiájára emlékező rendezvénysorozat, amely része a magyar holokauszt-emlékévnek.

gyuA Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézettel (KMMI) és a Kárpátaljai Magyar Zsidók Egyesületével (KMZSE) közösen emlékezik meg Beregszászon, Ungváron, Munkácson és több más településen a kárpátaljai zsidóság gettókba zárásának és elhurcolásának 70. évfordulójáról. Az 1944. április 16-án kezdődött deportálás során Kárpátaljáról több mint 100 ezer zsidót hurcoltak koncentrációs táborokba.

A rendezvénysorozat nyitásaként Beregszászon az emlékezők a városból és a Bereg-vidékről elhurcolt zsidóság emlékére gyertyát gyújtottak a járási kultúrház (az egykori nagy zsinagóga) falán lévő holokauszt-emléktáblánál. A szónokok emlékeztettek arra, hogy 1944 tavaszán az akkor 19 ezres Beregszászról 5800, a város környékéről pedig további 5 ezer zsidó lakost hurcoltak haláltáborokba.

A kárpátaljai zsidóság 70 évvel ezelőtti tragédiájáról az Európa-Magyar Házban szervezett tudományos konferencián elhangzott, hogy – ukrán levéltári források szerint – a jelenlegi Kárpátalja területén 1944 tavaszán 12 gettó működött, amelyekbe 112 500 zsidót deportáltak. Az elhurcoltak közül 104 177-en meghaltak a lágerekben, és az életben maradottak közül alig 7 ezren tértek vissza szülőföldjükre.

A kárpátaljai zsidóság jelenlegi helyzetét ismertető előadásában Huber Béla, a KMZSE elnöke elmondta, hogy a magyar ajkú zsidók száma Kárpátalján mostanra 80 fő alá csökkent, és a közösségnek gyakorlatilag megszűnt az utánpótlása, mert a fiatalok elhagyják az országot. Úgy vélte, hogy amennyiben nem következik be pozitív változás, két-három évtized múlva nem lesz magyar zsidó az ukrajnai megyében.

A rendezvény keretében az Európa-Magyar Házban Robert Capa képeiből nyílt fotókiállítás.

A konferencia zárásaként a résztvevők főhajtással tisztelegtek Hirsch Salamon (1891–1944) egykori beregszászi főrabbi emléktáblájánál a beregszászi izraelita temetőben.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán holokauszt-emléknapot tartottak, amelynek keretében a tanintézet diákjai és az érdeklődők rendhagyó történelemórán ismerhették meg a kárpátaljai zsidóság 1944. évi tragédiáját és a zsidóságnak a régió történelmében betöltött szerepét. Az intézményben Emberségről példát… címmel Raoul Wallenbergről készült poszterekből nyílt kiállítás.

A holokausztra emlékező rendezvénysorozat április 25-éig folytatódik Kárpátalja magyarlakta településein.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com