Nagy botrány várható Ukrajnában

A mai parlamenti ülés sem hozta a várt eredményeket. Noha a kormánypárt hajlandónak látszott elfogadni az ellenzék javaslatát, végül megérkezett Janukovics, aki  - miután sikeresen megfenyegette frakcióját - viharosan távozott.


Az ukrán parlamentre ma két nagy feladat vált: megállapodni az amnesztiáról, és felállítani az alkotmányozó bizottságot. Az amnesztia kérdése volt a legégetőbb - az ellenzék ugyanis azt akarta kiharcolni, hogy a letartóztatott tüntetők feltétel nélküli amnesztiát kapjanak. Tegnap a kormány véleménye az volt, hogy csak akkor lehet szó a büntetések ilyen formájú eltörléséről, ha a demonstrálók elhagyják az elfoglalt kormányépületeket. Ennek eleget téve a radikális tüntetők ma elhagyták a Mezőgazdasági Minisztérium épületét.

UKRAINE-POLITICS-PARLIAMENT-BUDGET

Mindeközben Ukrajna újabb fizetési haladékot kért Oroszországtól, amit ma kora este Putyin megtagadott. Miután az orosz elnök tegnap bejelentette, hogy nem kíván beleavatkozni Ukrajna belügyeibe, ma megszigorították a határellenőrzéseket valamint korlátozták az ukrán importáruk Oroszországba szállítását. Ezek után Putyin bejelentette: amíg nem áll fel az új kormány Ukrajnában, addig nem folyósít rendkívüli kölcsönt az országnak, valamint nem fog csökkenteni a gázárakon. Már csak egy kérdésünk lenne Putyin elnök úrhoz: milyen lenne, ha bele szeretne avatkozni Ukrajna belügyibe?

Délután újabb rendőrt lőttek agyon Kijevben, a tettest nagy erőkkel keresik.

Az antikorrupciós csoport néhány tagjának sikerült beszivárognia a tituskik közé, így videóval tudják bizonyítani, ahogy az oroszbarát verőlegények piramisjáték-jelleggel szervezik be a tagokat. A brigádvezetők 200 hrivnyát, az alattuk lévők óránként tíz hrivnyát kapnak szolgálataikért. Mint arról már korábban beszámoltunk, a tituskik előszeretettel vadásznak ellenzéki tüntetőkre, módszereik pedig a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetők humánusnak. Ráadásul a Berkut fegyverzi és tájékoztatja őket.



Estére megérkezett Janukovics is a parlamentbe, aki magából kikelve ordított saját pártjával, amiért az meg akarta szavazni az amnesztiát. Az ukrán elnök kilátásba helyezte, hogy a január 16-i törvényeket (melynek értelmében egy képviselőt akár a parlamenti ülés kellős közepén is letartózhatnak, s melyet eredetileg az ellenzéki politikusok megfélemlítésére hoztak létre) rajtuk is gyakorolni fogja, ha megszavazzák a feltétel nélküli amnesztiát. Ugyan tegnap megszavazták, hogy eltörlik a drasztikus törvényeket, Janukovics még mindig nem írta ezt alá, így jelenleg hivatalosan még érvényben vannak.

fa7f166-ljudi-chekajut--na-rishennja-fraktsiji

Miután az elnök távozott, a képviselők szavaztak az amnesztiáról, és nem meglepő módon azt fogadták el, melyben csak akkor kaphatnak a bebörtönzött tüntetők amnesztiát, ha minden elfoglalt helyről (beleértve a Majdant, utcákat is) kivonulnak. Az ellenzékiek ma este tájékoztatták a demonstrálókat. Természetesen várható, hogy nem fogják elfogadni ezt az ajánlatot, aminek újabb erőszakos események lehetnek a következményei.

33

forrás: atlatszooktatas.blog.hu

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com