Orwelli állapotok Ukrajnában

A tüntetők sms-t kaptak, melyben a kormány értesítette őket arról, hogy egy "tömeges zavargás résztvevőjeként regisztrálták". A televízióban a kora esti órák óta nem lehet mást fogni, csak a kormánypárti adást. A helyzet pattanásig feszült: a holnapi nap rendkívüli fordulatokat tartogat.


BegxapJCEAAKeq2 "Kedves előfizető! Önt egy tömeges zavargás résztvevőjeként regisztrálták.”

Tegnap este a tüntetők egy radikális csoportja elfoglalta az Igazságügyi Minisztérium épületét, aminek következtében a belügyminisztérium kilátásba helyezte a szükségállapot kihirdetését. Az Ukrán Házat elfoglaló ellenzéki tüntetők elhatárolódtak a közintézmények elfoglalásától, és a minisztériumban tartózkodó társaikat arra kérték, hagyják el az épületet, ne provokálják ki a szükségállapotot. Noha a tüntetők eleget tettek társaik kérésének, és kivonultak az Igazságügyi Minisztériumból, néhányan közülük ott maradtak, és kívülről elbarikádozták azt.

Be-3AHLIIAA9WFS

Délután Kijevben a barikádoknál újságírók vonultak be az ellenzéki tüntetők, és a velük szemben sorfalat álló rendőrök közé. Tiltakoztak a sajtó munkatársait ért rendőri erőszak ellen. Mint mondják (és az élő felvételeken is jól látszott) mellényeiken egyértelműen kivehető a Press (sajtó) felirat, így tehát nem hivatkozhatnak arra, hogy demonstrálónak nézték őket. Az elmúlt napokban több, mint 40 sajtóst bántalmaztak, többségüket súlyosan, rengeteg, munkájuk elvégzéséhez szükséges felszerelést pedig tönkretettek.

Egy sajtós munkatárs lőtt sérülése

Az ellenzéki képviselők újra leültek tárgyalni a kormánnyal, elsősorban a holnapi, rendkívüli parlamenti ülésről. Úgy tudjuk, Janukovics (korábbi ígéretével ellentétben) nem tervezi a kormány átalakítását, néhány miniszteri posztot megváltoztathat ugyan, de a miniszterelnöki széket nem fogja odaadni az ellenzékieknek, valamint ő maga sem várható, hogy lemondjon.

UKRAINE-EU-RUSSIA-UNREST-POLITICS

Ezt a feltevést erősíti az a tény is, hogy Janukovics a mai nap folyamán nagy összeget kért kölcsön az orosz államtól fegyverkezésre, valamint 30,000 rendőrt vezényelt Kijevbe, ezzel meghatszorozván az ottani Berkut létszámát, akiket tartalék fegyverekkel és lőszerekkel is ellátott. Ezen felül legalizálni akarják a verőlegények (tituskik) ténykedéseit azzal, hogy "civil járőrcsapatok" létrehozását engedélyezik. Nem különösebben szorul legalizálásra a tituskik fellépése, a tegnapi nap véres eseményei igazolták, hogy a rendőrök örülnek a segítő kezeknek, lábaknak.

BfAc_2HCcAALRSr

Az esti órákban érkezett a hír: a rivnei rendőrfőnök bejelentette, hogy "a néppel vannak". Így már két városban is a tüntetők oldalára álltak a rendőrök. Ugyanakkor egy szükségállapot kihirdetése esetén még ez is kevés. Az éles lőszerekkel harcoló Berkut ellen csak akkor lenne bármi esélye is a népnek, ha a Berkut átállna az oldalukra.

Az ukrán események külföldi figyelői egyetértenek abban, hogy a jelenlegi patthelyzetet csak a szükségállapot bevezetésével fogja tudni feloldani a kormány: az ellenzékiek ugyanis azt akarják, hogy Janukovics mondjon le - és mint láttuk, hiába a kecsegtető ajánlat, ha ezen követelésnek nem tesz eleget, az tüntetők nem hagyják abba a demonstrációkat -, Janukovics pedig nem teheti meg azt, hogy lemondjon, hiszen amint ezt megtenné, nyomban bíróság előtt kellene vállalnia a felelősséget tettei miatt. (Ám ismervén az ukrán viszonyokat, nevezetesen azt, hogy Janukovics nyíltan az ukrán maffia támogatásával van hatalmon sejthető, hogy ha lemondana, a maffia még a bíróság előtt döntene az államfő sorsáról.)

1157527_227360574114419_201397323_n


Viktor Baloha, a korábbi rendkívüli helyzetek minisztere is megszólalt a keddi rendkívüli parlamenti gyűlés előtt:
"Viktor Janukovicshoz szeretnék szólni. Elnök úr, én mondhatom, hogy jobban ismerem önt, mint a legtöbb politikus az országban. Tudom, kicsoda ön, mit gondol és a mostani viselkedése egyetlen dologra irányul - az ukrán nép vérbe fojtására. Tárgyal az ellenzékkel, de bohócnak tartja vezetőit, akiket újra át tud verni. Romlásba dönti az országot, ami igazán sose volt önnek kedves. Ön lett a fejlődés legnagyobb akadálya, Ukrajnában senki nem élhet és dolgozhat normálisan a maga körein kívül. És most a "testvérnemzetünktől" vár segítséget, a különleges erőiktől, verőembereitől, provokátoraitól. Elnök úr, készítsen elő egy törvényt, amivel garantálhatja a saját biztonságát. Adja az ellenzéknek a teljes kormányt és ne vegyen részt az ország politikai életében. Tegye lehetővé a visszatérést a parlamentális rendszerhez és írja ki erre az évre az elnökválasztást. Ha erősnek tartja magát, akkor hozza meg most a politikai döntést, engedje el a tüntetőket és támogassa az ellenzék követeléseit. Ha megteszi ezeket a lépéseket, megőrizheti az ország integritását, az emberek életét és a gyermekeink jövőjét. Boldog ember lehet, és nem az ország és saját népe ellensége." (atlatszooktatas.blog.hu)

A mai nap tehát viszonylag eseménytelenül telt, mindenki feszülten várja a holnapot, amikor is Ukrajna jelenéről és jövőjéről, az utcákon fagyoskodó tüntetők életéről döntenek a parlamentben. Amint megszületik a döntés, vagy bármi jelentős esemény történne a szomszédos államban, természetesen azonnal jelezni fogjuk.

 

 

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com