Szimpátiatüntetés Ukrajna mellett

Mintegy kétszázan gyűltek össze ma délután Budapesten a Blaha Lujza téren, hogy szolidaritásukat fejezzék ki az Ukrajnában dúló polgárháború résztvevő iránt. A helyszínen magyarok, és Magyarországon élő ukránok békésen tiltakoztak a rendőri brutalitás ellen.


Camera 360

Délután három órakor már messziről látszott a tömeg a Blaha Lujza téren: a csípősen hideg szél lágyan lengette a magyar és ukrán lobogókat. Az emberek dacolva a hideggel álltak, és várták a kezdést.

Camera 360 Camera 360

Rögtön a legelején az egybegyűltek elénekelték először a magyar, azután az ukrán nemzeti himnuszt, majd egy perces néma csenddel és gyertyagyújtással emlékeztek meg a tüntetések során elesettekről.

A felszólalók arról beszéltek, miért is alakult ki a jelen helyzet, mi vezetett el a mostani, forradalmi állapotokhoz. Többen is felhívták a figyelmet arra, hogy ami Ukrajnában történik, az példaértékű az egész világ számára. Garai László pedig felolvasta Jurij Andruhovics ukrán költő levelét, melyet itt olvashat el.

Camera 360

Ha Ukrajnát most bekebelezik az oroszok, a következő Magyarország lesz - jelezte egy felszólaló, a tömeg pedig gondterhelten bólogatott.

Camera 360

Egy ukrán férfi, aki maga is részt vett a tüntetésekben, szintén eljött, hogy beszámoljon az eseményekről. Mint mondta: tudja, hogy a média mennyit torzít az eseményeken, hogy azt terjesztik, hogy most a szélsőséges emberek vannak kint az utcákon, ezt támasztják alá a képek is a maszkos-csuklyás alakokról. Holott ez nem igaz: a szélsőséges futballhuligánok és a baloldali, liberális értelmiségiek (költők, írók, újságírók, művészek) egyaránt a barikádokon vannak, mert itt már nem az EU-hoz való csatlakozás a tét, hanem Ukrajna függetlensége. Aki itt szélsőségesnek nevezhető, az a regnáló kormány, aki rettegésben tartja az embereket.

Camera 360

Beszámolt arról, hogy éjszakánként civil ruhás emberek járják az utakat, és vadásznak a fiatal értelmiségiekre. Több száz embert rabolt már el a titkosszolgálat, nem lehet tudni, hova viszik őket, de az biztos, hogy nem bánnak velük kesztyűs kézzel.

Camera 360

A felszólalók nem győzték hangsúlyozni, hogy itt egy ország szabadsága a tét. Mint mondták, Janukovics és Putyin "koncentrációs táborba akarja zárni egész Ukrajnát". Ha pedig Ukrajna már bezárt, akkor jön a többi állam, amit Putyin bekebelez: legelőször is Magyarországot.

Camera 360

A tömeg magyarul, ukránul és angolul is üzent a tüntetőknek: "Veled vagyunk, Ukrajna", "Freedom, equality, global solidarity"

Camera 360

A tüntetés békésen zajlott, a helyszínen ugyan megjelent több rendőrautó és egy rendőrségi kisbusz is, ám a hatóság nem zavarta meg az eseményt, atrocitásra pedig nem került sor.

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com