Ukrajna-EU - Azarov: "taktikai és nem stratégiai" döntés volt a társulás leállítása

"Taktikai, nem pedig stratégiai" döntés volt az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási folyamat leállítása - jelentette ki pénteken Mikola Azarov ukrán miniszterelnök a parlament ülésén.

elso-alkalommal-tuztek-ki-az-eu-zaszlot-nemzeti-zaszlo-melle-ukrajnabanA kormányfő szavai szerint ez "nehéz, de az egyetlen lehetséges" döntés volt az ország jelenlegi helyzetében. Leszögezte, hogy a lépést kizárólag a gazdasági körülmények indokolták, s ezzel nem változtak az ország stratégiai célkitűzései.

Azarov kijelentette, hogy a teendők között az első helyre most Oroszország és Ukrajna kapcsolatainak helyreállítása, a két ország közötti vitás kérdések rendezése kerül. Hozzáfűzte, hogy a Kijev által kezdeményezet háromoldalú, EU-ukrán-orosz tárgyalások lehetőséget nyújtanak arra, hogy "feloldják az ellentmondásokat, és Ukrajna katasztrofális gazdasági veszteségek nélkül haladjon a stratégiája által meghatározott úton".

A miniszterelnök felszólalását folyamatos bekiabálással zavarta az ellenzék, amelynek tagjai közül többen elhagyták a helyüket és a kormánytagok páholya elé gyűltek. Néhányan közülük papírt dobáltak az ülésen jelen lévő kormánytagok felé.

Azarov beszédét befejezve a kabinet tagjaival együtt elhagyta az üléstermet, Volodimir Ribak házelnök pedig berekesztette az ülést, miután semmilyen megvitatandó előterjesztés nem szerepelt a napirenden.

A törvényhozás így az előző napi előrejelzéssel ellentétben nem tárgyalt a két hátramaradt európai integrációs jogszabályról, az ügyészségről szóló törvény módosításáról és a bebörtönzöttek külföldi gyógykezelését szabályozó, Julija Timosenko volt kormányfő ügyét rendezni hivatott indítványokról sem.

Közben Arszenyij Jacenyuk, a Timosenko mögött álló Haza párt frakcióvezetője bejelentette, hogy az ellenzék bizalmatlansági indítványt terjesztett be a kormány ellen, és megkezdte az aláírásgyűjtést. Az ukrán jogszabályok szerint legalább 150 képviselőnek kell aláírásával támogatnia a határozati javaslat napirendre tűzését.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com