Ukrán válság - Felerősödtek a szakadárok támadásai a front mentén, halottak, sebesültek

Ukrán források szerint Kelet-Ukrajnában az oroszbarát szakadárok egyre hevesebben támadják nehéztüzérséggel az ukrán katonák állásait, illetve egyes településeket a front fegyveres erők által ellenőrzött oldalán, aminek következtében két katona meghalt és 20 megsebesült az elmúlt egy nap alatt.

Hennagyij Moszkal Luhanszk megyei kormányzó hivatalos honlapján hétfőn arról adott számolt be, hogy a hajnali órákig a szakadárok többször lőtték a megyeszékhelytől északnyugatra fekvő Krimszke települést. Információi szerint civilek nem sebesültek meg, egy katona azonban olyan súlyos repeszsebeket kapott, hogy kórházba szállítása után meghalt. A becsapódó aknák súlyosan megrongálták a vezetékeket is, az egész falu áram nélkül maradt.

harcok_01-620x330

A kormányzó közölte, hogy az elmúlt 24 óra alatt a szakadárok összesen öt települést lőttek a megyében, és a támadások következtében további két katona megsebesült. Tüzet nyitottak a szeparatisták egy vízvezetéket szerelő brigádra Popaszna és Zolote települések között, a brigádvezető megsebesült.

A Donyeck melletti, ukrán ellenőrzésű Marjinka településre - amelyet a hónap eleje óta rendszeresen támadnak a szakadárok - háromszor nyitottak tüzet a támadó erők akna- és gránátvetőkkel, illetve orvlövészek is mesterlövész-puskákkal.

A határőrség, amelynek szintén szolgálnak tagjai a településen, azt közölte, hogy a legutóbbi órákban két katona sebesült meg a faluban.

A hadműveleti parancsnokság hétfő reggeli összesítése alapján a szakadár erők a megelőző 24 óra alatt csaknem százszor, ezen belül előző nap 18 órától éjfélig negyvenszer lőtték a katonai állásokat és a lakott településeket.

Több helyen, így Donyeck és a két megyeszékhely közötti Artemivszk körzetében, a szakadárok olyan nehézfegyvereket vetettek be - egyebek között 100 milliméternél nagyobb kaliberű aknavetőket, tarackágyúkat, és harckocsikat -, amelyek a februári minszki megállapodás szerint nem lehetnének a frontvonal 50 kilométeres övezetében.

A frontvonal déli szakaszán, az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötőváros térségében a jelentés alapján viszonylagos nyugalom volt, csak néhány lövés dördült el gránátvetőből és kézi lőfegyverekből.

Az ukrán közlekedésrendészet hétfőn bejelentette, hogy lezárták a Donyeckbe vezető valamennyi közutat, autóval a megyeszékhelyről se ki, se be nem lehet jutni. A döntést nem indokolták meg.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com