Ukrán válság - Jacenyuk lemondása: az elnök érdeke a rendkívüli parlamenti választás, nem a kormányfő pártjáé - politológusok

Ukrán politológusok szerint Petro Porosenko ukrán elnök és a Haza párt közötti hatalmi harc állhat Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök lemondása mögött.

jeJacenyuk csütörtökön jelentette be döntését.

"A hatalom képviselőinek következetlenségét mutatja a kormányfő lemondása. Úgy tűnik, Porosenko nem egyeztette lépéseit sem Julija Timosenko Haza párti elnök környezetével, sem a szintén Haza párti Arszenyij Jacenyukkal" - vélekedik Mihajlo Pohrebinszkij politológus, a kijevi politika- és válságkutatási központ igazgatója. Rámutatott arra, hogy a kormánykoalíció megszüntetését az államfő mögött álló Ütés párt kezdeményezte. Mindez arra enged következtetni, hogy a két párt között hatalmi harcok kezdenek kibontakozni.

A szakértő szerint elsősorban Porosenko érdekelt abban, hogy mihamarabb előre hozott parlamenti választásokat tartsanak. Másrészről a "Majdan" tüntetőinek is az a fő követelésük, hogy az ország irányításában "minden régit újra cseréljenek", beleértve a jelenlegi összetételű parlamentet is. A Haza pártnak azonban - tekintettel kis népszerűségére - ez most nem érdeke.

Hasonlóan vélekedett Jurij Kocsevenko, a stratégiai politikai intézet igazgatója egy pénteki sajtónyilatkozatában. A politológus rámutatott: már két hónap is eltelt azóta, hogy Porosenko az elnökválasztási kampányban ígéretet tett a parlamenti választások előre hozására. Megjegyezte, hogy a felmérések szerint az ukrán választók 80 százaléka rendkívüli parlamenti választásokat akar.

"A rendkívüli parlamenti választások kérdésében a Haza párt ellenzékbe került. Jacenyuk lemondása jövőbeli politikai karrierje szempontjából a rossz megoldások közül a legjobb döntés volt" - mondta a szakértő.

Volodimir Feszenko politológus, a Penta politikai kutatóközpont vezetője szerint viszont Jacenyuk "sértődöttségében hisztérikus és felelőtlen" döntést hozott, amivel feszültséget keltett a kormányban és a társadalomban. "Háborús helyzetben egy miniszterelnöknek ilyesmit nem lenne szabad megengednie magának" - vélekedett a szakértő.

Feszenko szerint Jacenyuk miniszterelnökként elég hatékony munkát végzett. "Nem minden feladatot sikerült végrehajtania, de legalább makrogazdasági szinten sikerült viszonylagosan stabilizálnia az ukrán gazdaságot" - tette hozzá a politológus.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com