Vuk Jeremic egykori külügyminisztert jelöli Szerbia az ENSZ főtitkári pozíciójára

Vuk Jeremic egykori külügyminisztert, az ENSZ Közgyűlésének volt elnökét jelöli Szerbia az ENSZ főtitkári pozíciójára - közölte a belgrádi kormány kedden.

A 41 éves politikus 2007 és 2012 között volt Szerbia külügyminisztere, 2012 és 2013 között pedig az ENSZ Közgyűlésének elnöki posztját töltötte be.

enszköz7

Nem ő az első balkáni politikus, aki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár posztjára pályázik, Szlovénia Danilo Türk volt államfőt (Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár politikai ügyekben illetékes egykori helyettesét), Montenegró Igor Luksic külügyminisztert, Macedónia Srgjan Kerimet, az ENSZ-közgyűlés korábbi elnökét, Bulgária Irina Bokovát, az UNESCO jelenlegi főtitkárát, Horvátország pedig Vesna Pusic volt külügyminiszter javasolta a világszervezet vezetőjének. Utóbbi jelölését az új horvát kormány felül kívánja bírálni.

Az ENSZ-nek jelenleg 193 tagországa van. Az utóbbi 40 évben az országok között hallgatólagos megegyezés alakult ki abban, hogy mindig más régióból kerüljön ki az új főtitkár, eddig Észak-Európa, Nyugat-Európa, Latin-Amerika, Afrika és Kelet-Ázsia egy-egy diplomatája töltötte be ezt a pozíciót, most pedig várhatóan Kelet-Európára kerül sor.

A főtitkárválasztás alkalmával az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja közül bármelyik élhet vétójoggal, a politikai ellentétek miatt ezért egyes országok hátrányosabb helyzetből indulnak.

Ban Ki Mun 2007 januárjában vette át a főtitkári posztot Kofi Annantól, második mandátuma 2016. december 31-én jár le.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

http://ujhazak.com