40 éve töri a fényt a prizma

The Dark Side of the Moon - nem ez az eredeti borító... (c) Pink Floyd

40 évvel ezelőtt, 1973. március 10-én került a boltokba a legendás brit Pink Floyd nyolcadik stúdióalbuma, a The Dark Side of the Moon.

Sok helyen sokat lehet olvasni a kiadás időpontját illetően; 1-jét is és 24-ét is, de a zenekar hivatalos Facebook-oldalára alig fél órával ezelőtt került ki egy kép az egyenletes, fehér fényt megtörő és a szivárvány színeire felbontó prizmáról - illetve az eredeti kép egy másik verziójáról. Azóta a Twitteren #DarkSide40 hashtaggel lehet követni a bejegyzéseket.

A Dark Side of the Moon az első lemez volt a gitáros Syd Barrett nélkül, akitől a '60-as évek végén kényszerültek megválni a többiek, miután Barrett egyre inkább függővé vált a különféle pszichedelikus drogoktól, főként az LSD-től. Ez a fajta, tudatmódosító szerek hatása alatt álló zeneszerzés '60-as, '70-es évek zenei forradalmában persze nem volt ritka. A progresszív zene éppen ennek hatására kezdte meg térhódítását; a Beatles kései éveiben is hallhatunk úgynevezett pszichedelikus rockzenét, például a White albumon közzétett Revolution 9 személyében.

Elég csak meghallgatnunk a Pink Floyd korai lemezeit, amelyek a Barrett-érában készültek: a Piper at the Gates of Dawn (1967), a Saucerful of Secrets (1968) vagy az Ummagumma (1969) kiadványokat, amelyeken helyenként egészen meglepő hangokat hallhatunk. Egy méltán híres darab, amely kiválóan ötvözi a progresszív, azaz felépülő elemeket és a pszichedelikus zajokat, az Ummagummára fölkerülő koncertfelvétel, a Careful With That Axe Eugene, amelyről nagyszerű felvételeket lehet találni az interneten.

[video width="600" ][/video]

Mégis, Syd Barrett távozásával és David Gilmour érkezésével fordulópont következett be a zenekarban, amelynek a Meddle (1971) című kiadványt tekintik, és '73-re végül már kialakult a később is ismert, sokkal inkább líraibb és lágyabb hangzású, tudatosan felépített Pink Floyd-stílus, amely ebben az évtizedben virágzott. Sokan vannak, akik ennek ellenére is a '60-as évek zenéjét preferálják, a Pink Floyd leghíresebb korszaka mégis innen való; elég, ha csak megemlítünk néhány olyan címet, mint a Wish You Were Here, Animals, vagy a The Wall, természetesen a mai születésnapos mellett.

A Dark Side of the Moon azonban nemcsak a felfrissült hangzástól annyira más, mint elődei. A zenekar először készített konceptalbumot, azaz egy olyan kiadványt, amelynek minden dala egy adott témát dolgoz föl, ráadásul (néhány kivétellel) mindegyik dal egybe is van folyatva a korongon. Így úgy tűnik, mintha közel háromnegyed órán keresztül mindössze egy számot hallanánk. Így aztán egyszerűen úgy mondhatnánk, hogy ez egyetlen nagy mű, amelynek több tétele van. A szöveg elsősorban az emberiség hibáit és az élet nehézségeit és megpróbáltatásait mutatja be és sorolja fel, amelyről önmagában egész tanulmányt lehetne írni.

...hanem ez. (c) Pink Floyd

A lemez elsöprő sikert aratott. Már áprilisban arany fokozatot ért el az USÁ-ban és az Egyesült Királyságban, és mára az egyik legnagyobb példányszámban elkelt lemezek közé tartozik a maga 50 milliós eladási számával.

"Amikor befejeztük, mind úgy éreztük: igen, ez volt a legjobb, amit valaha csináltunk, és mindenki nagyon elégedett volt vele - de egyáltalán nem éreztük azt, hogy ez ötször olyan jó, mint a Meddle, vagy nyolcszor olyan jó, mint az Atom Heart Mother, vagy hasonlók, amelyek az eladási számokban megmutatkoztak. Nem egyszerűen egy jó album lett. Olyan érzés volt, mint amikor az ember jó helyen van jó időben" - idézi Nick Masont Glenn Povey 2007-ben az Echoes című könyvében.