70 éves a golyóstoll

Egyike a legismertebb magyar találmányoknak, feltalálójáról, Bíró Józsefről mégis kevés szó esik.

800px-Ladislao_Biro_Argentina_Circa_1978Az angol nyelvben több olyan tárgy létezik, amely neve feltalálójáról vagy a gyártó nevéről is nevezik, tehát a tulajdonnév köznévvé változott. Ezek egyike a "biro" (angolos kiejtéssel: /ˈbaɪrəʊ/), a golyóstoll. Más nyelvekben is ismert a szó: spanyolul birome, franciául biron.

1943. június 10-én, Argentínában szabadalmaztatta Bíró József sok találmánya közül a legnépszerűbbet.

Bíró László József Schweiger László József néven született Budapesten. A zsidó származású család nevét 1905-ben belügyminisztériumi engedéllyel változtatta meg Bíróra.

Hitüket - sok sorstársukhoz hasonlóan - 1938-ban evangélikusra. Ez sem tette lehetővé, hogy a zsidókat korlátozó törvények hatálya alá essen, így elhagyta az országot először Franciaországba, onnan Argentínába. Innen kezdve Ladislao José Biro néven élt.golyóstoll_plakát

A sokoldalú Bíró József dolgozott több újságnál, folyóiratnál újságíróként, foglalkozott grafológiával, festészettel is - többek között.

Az első golyóstollat még az 1930-as években Budapesten szerkesztette meg. Rájött, hogy az újságok nyomtatásakor használt festék hamarabb száraz, és kevésbé piszkolódik, mint a hagyományos tinta. Sűrű, nem cseppfolyós tintát alkalmazott, kis golyót tett a tollba. A golyó vezette a tintát alulra, ahogy mozgott írás közben. 1938-ban bejelentette szabadalmát a Magyar Királyi Szabadalmi Bíróságon. Az első nemzetközi gyártásra szánt típust feltalálótársa, a szintén magyar Goy Andor valósította meg ugyanabban az évben.

Továbbfejlesztésére azonban már külföldön került sor. A módosított találmányra kapott szabadalmat 70 évvel ezelőtt. Megalakította a Bíró Pens of Argentina céget.
Rendszeres árusításuk két évvel később Eterpen néven történt meg, de az új íróeszköz "Biropen" néven terjedt el.

Sikerét először a toll a brit légierőnél kezdte. Kihasználták azt az előnyt, hogy a golyóstoll nagy magasságokban is úgy tudott működni, hogy a tinta nem folyt ki belőle. Az USA hadserege is tekintélyes mennyiséget rendelt belőle. 1957-től a Parker kezdte meg a forgalmazást.

golyóstoll_BíróBíró Józsefnek húsz találmány fűződik nevéhez. Az Opel céggel automata sebességváltóról (1932) állapodott meg. A jogokat a General Motors vásárolta meg, de a gyártásra nem került sor.
Még a Magyarországon tökéletesített találmányai közé tartozik a tűzhelyhez kapcsolható mosógép, az elektromágneses továbbító berendezés.

Argentínában és más külföldi országban szabadalmaztatott találmányai közé tartozik - a teljesség igénye nélkül - egy termikus berendezés, a sérthetetlen zár, palackcímke nyomtató, nyomdai tükör, együtemű belső égésű motor.

A golyóstoll után leginkább elterjedtebb találmánya az 1945 és 1954 között fejlesztett golyós dezodor, amely gyártása ma is Bíró József által kidolgozott elveken nyugszik.

A feltaláló 1985-ben Buenos Airesben hunyt el. Második hazájában, Argentínában szeptemberi születésnapja a feltalálók napja. A Magyar Posta bélyegkiadással, a Magyar Nemzeti Bank emlékpénz-kibocsátással tisztelgett Bíró József emléke előtt.

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com