A diktatúrák tükre - Liebmann Béla és Enyedi Zoltán fotóiból jelentetett meg kötetet a Móra-múzeum

A diktatúrák tükre címmel két országos jelentőségű szegedi fotóriporter, Liebmann Béla és Enyedi Zoltán 1945 és 1988 között készített képeiből válogató kötetet jelentetett meg a Móra Ferenc Múzeum, az albumot pénteken mutatták be.Hegedűs Anita muzeológus, a kötet egyik szerkesztője az MTI-nek elmondta, Liebmann Béla 1922-től élt Szegeden. Első fotóriporteri korszaka az 1930-as években kezdődött, ekkor fővárosi lapok közölték képeit, amelyeket a többi közt a színházban, a Szegedi Szabadtéri Játékokon készített, de bejáratos volt Szent-Györgyi Alberthez és dolgozott Móra Ferenccel is a múzeumigazgató ásatásain. A vészkorszak során Liebmann Béla feleségét és lányát meggyilkolták, ő azonban visszatért a városba, ahol nekilátott a háború utáni Szeged politikai eseményeinek képi dokumentálásához.

Ahogy magáról fogalmazott, egész életében független fotóriporter volt, képei azonban hosszú éveken át meghatározók voltak a Délmagyarországban.
    

Enyedi Zoltán 1960-tól csaknem negyven éven át dolgozott a Csongrád Megyei Hírlap, majd a Délvilág fotóriportereként. Fontos megyei eseményekről készült képeit közölte a Délmagyarország, de fotóira igényt tartottak az országos lapok is. Liebmann Béla képeiből mintegy 9 ezer negatívot őriz a Móra-múzeum. Enyedi Zoltán teljes - 60 ezer képet tartalmazó - hagyatéka a fotóriporter 2009 halálát követően röviddel a közgyűjteménybe került - közölte a muzeológus.
    

Az Enyedi-fotók digitalizálása már korábban elkezdődött, ezek feldolgozása némileg egyszerűbb volt, mert a fotóriporter jól adatolta képeit, pontosan rögzítette, mikor, hol készült a kép és kik szerepelnek rajta. Liebmann Béla fotóinak feldolgozása - az adathiányok miatt - komolyabb kihívást jelentett. Végül az hozott megoldást, hogy Sólyom Péter, a múzeum helytörténeti gyűjteményének munkatársa fordított kereséssel online adatbázisokban azonosítani tudta, hogy a képek, hol, mikor és melyik újságban jelentek meg - mondta Hegedűs Anita.
   

Hozzátette: a képek és a lapszámok összekapcsolása a sajtótörténészek számára további kutatási lehetőségeket is rejt, megvizsgálható, hogy a Liebmann Béla által egy eseményen elkészített képek közül melyiket választotta a szerkesztő és milyen kivágásban tette a lapba. Az elmúlt két évben a fotógyűjtemények digitalizálását, kutatását a múzeum a Magyar Géniusz Program keretében valósult projektje tette lehetővé. Ennek részeként ismeretterjesztő előadásokat, tudományos konferenciát is tartottak, és válik elérhetővé a képek egy része a múzeum honlapján és gyűjteménykezelő-oldalán, valamin készült el az új kötet - tudatta Hegedűs Anita.
    

A kiadvány elején három tanulmány olvasható. Az elsőben Medgyesi Konstantin a fotók jelentőségéről ír, a másodikban Panek Sándor Liebmann Béla munkásságát mutatja be, míg a harmadikban Bakos András Enyedi Zoltánt ismerteti meg a közönséggel. Az album első részében a diktatúra névadói, Rákosi Mátyás és Kádár János szegedi látogatásairól fennmaradt fotókkal találkozhatnak az érdeklődők. A második fejezetben szegedi közterek és épületek jelennek meg, nem egyszer politikai rendezvények helyszíneiként. A következő blokkokban a korszak közszereplőiről, illetve tömegrendezvényeiről láthatók képek. Az utolsó fejezetben pedig a hétköznapok pillanataiba engednek betekintést a szerkesztők a fotókon keresztül.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com