A költészet napja - Márai Sándorra emlékeztek az I. kerületben

A 114 éve született Márai Sándorra emlékezett a Budavári Önkormányzat az író egykori, I. kerületi házánál pénteken.

Az ünnepséget követően levetítették az In memoriam Márai című filmet a Tabán Moziban.


marai_sandorIsten arra választotta ki a költőket, hogy összefoglalják a bennünk terjengő káoszt, hiszen "az igazi verssorok mindig olyan világot fognak össze, amit nem lehet elmondani, ami olyan szövevényes, olyan bonyolult és összefoghatatlan, hogy verssé kell oldani" - fogalmazott Pozsgai Zsolt író, rendező a költő emléktáblájánál, a Mikó utca és a Logodi utca sarkán tartott megemlékezésen.

Pozsgai Zsolt szerint Márai költő volt, hiába írta sokszor prózában a műveit. "Márai Sándor, akinek egykori házánál és szobránál állunk, soha nem volt megelégedve saját sorsával, a magyar sorssal, átkozott, sírt, gyötrődött. Mondjuk neki most azt, amit Lola, a halálig hű feleség mondhatna: Sándor, nyugodj meg! Olvassák a verseidet, kívülről fújják a műveidet, és könyveid ott vannak a polcokon, otthonokban, könyvtárakban, a világhálón" - fogalmazott az író.

Szabó Sipos Barnabás színművész A gyertyák csonkig égnek című műből adott elő részletet, majd az emlékezők elhelyezték koszorúikat az emléktábla, illetve az író szobra előtt.

A program a Toldi moziban folytatódott, ahol az In memoriam Márai című filmet vetítették.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com