A Liliom bemutatójára készül a soproni színtársulat

Molnár Ferenc drámáját, a Liliomot próbálják a soproni Petőfi Színház színészei. A nagyszínházi bemutató március 5-én lesz.lilKovács Frigyes rendező, Jászai Mari-díjas színművész tavaly Szabadkán állította színpadra Molnár Ferenc külvárosi tragédiáját.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A soproni előadás más lesz - hangsúlyozta az MTI-nek adott interjúban a vajdasági származású rendező, aki szerint egy vérbő dráma készül Sopronban. "A színészeket ismerem, jó az együttműködés velük, hogy mindez sikerüljön" - tette hozzá.

A rendező, aki egyúttal Linzmann és dr. Reich szerepét is alakítja a Liliomban, kiemelte, hogy nem a mű humorát, hanem a drámaiságát akarják kidomborítani. A Liliom a szegénységről, a kiszolgáltatottságról, az őszinteségről, a becsületről, az együgyűségről, a butaságról, a szeretetről egyaránt szól.

A rendező szerint Molnár Ferenc darabjai azért is hitelesek, mert a benne szereplő szituációkat mind megszenvedte az író. "Olyan Liliomot szeretnénk játszani, amely akár ma is elképzelhető, és akármelyik kisvárosban is lejátszódhat" - fogalmazott.

Az előadás közben dalokat is hallhat majd a soproni közönség. A zeneszámok a szereplők belső világát, lelkiállapotát tükrözik majd. Ehhez Zalán Tibor írja a verseket, amelyeket Kucsera Géza zenésít meg - részletezte a rendező.
A dráma címszerepét a Soproni Petőfi Színházban Ács Tamás, Julit pedig Molnár Anikó alakítja. Marikát Szlúka Brigitta játssza.

Hollunderné és a Fogalmazó szerepében pedig a Jászai-, Aase- és Déryné-díjas Horváth Zsuzsa látható. A Liliom (1909) tragikus szerelmi története egy meséből született, melyet Molnár Ferenc a vasárnapi tárcák helyett kezdett el írni a Pesti Napló szerkesztőségében. A meséből végül színmű lett, "külvárosi legenda hét képben".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com