A magyar kultúra napja - Rendezvények sorával emlékeznek a Felvidéken

Már a hétvégén megkezdődött és egészen szerdáig tart azoknak a programoknak a sora, amelyeket a magyar kultúra napja alkalmából rendeznek különböző felvidéki magyar szervezetek Szlovákiában.

dszAz egyik első rendezvényt vasárnap Galántán tartották a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok Galántai Területi Választmánya szervezésében. A helyi művelődési központ színháztermében felléptek az elmúlt évek országos rendezvényeinek győztesei, díjazottjai, és átadták a Csemadok Életműdíjait is.

A kitüntetésekkel idén Kovács László pedagógus és történész, Gágyor József helytörténész és tanár, Ádám Lajos táncpedagógus és koreográfus, valamint Béres József rádiós újságíró munkásságát ismerték el.

A felvidéki Révkomáromban hétfőn a Csemadok városi alapszervezete és a Széchenyi István Polgári Társulás tart Himnusz-estet a Csemadok helyi székházában. A Himnusz megzenésítésének 170. évfordulója alkalmából megrendezett, "Isten, áldd meg a magyart!" című emlékműsorban egyebek mellett Jónás Csaba Wass Albert-díjas előadóművész és Boráros Imre, a Jókai Színház örökös tagja is fellép.

Léván szerdán, a magyar kultúra napján két rendezvényt is tartanak. A Czeglédi Péter Református Gimnázium dísztermében a nemzettudat témáját járja körül egy kora délután kezdődő beszélgetés keretében Csáky Pál közíró, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) volt elnöke, jelenlegi elnökségi tagja. A Juhász Gyula Alapiskolában pedig színes irodalmi műsorral várják az érdeklődőket.

A Pozsonyi Magyar Intézet Védcölöp utcai épületében szerdán fotókiállítás nyílik. A Fény-Tér címet viselő tárlat, amely március 26-ig lesz majd megtekinthető, a Soproni Fotóművészeti Kör gyűjteményéből mutat be válogatást.

Dunaszerdahelyen a Vermes-villában - szintén szerdán - már hagyományosnak számító színes kulturális műsorral várja a közönséget a Pázmaneum Polgári Társulás és a Kortárs Magyar Galéria. Fellép mások mellett a Rajcsúros néptánccsoport, az Ifjú Pántlika és a Pántlika Népzenekar.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com