A magyar kultúra napja - Változatos kulturális programok Bács-Kiskun megyében

Kiállításokkal, rendhagyó irodalomórával, színházi bemutatóval, vetélkedővel ünneplik a magyar kultúra napját Bács-Kiskun megyében.

mkA Kecskeméti Ifjúsági Otthonban hétfőn elkezdődik a megemlékezés, az intézményben a magyar Irodalomtörténeti Társaság helyi csoportjával közösen rendhagyó irodalom- és művészettörténeti órát tartanak Kölcsey Ferenc földjén, Szatmárban címmel. Ezután Magyarhon – Erdélyország – Külhon címmel felolvasóverseny kezdődik Kölcsey Ferenc és más reformkori írók műveiből.

Szerdán zenés irodalmi estet rendeznek a Kodály Iskolában, ahol átadják a Kecskeméti Tehetségsegítő Tanács díjait is.

A Katona József Könyvtárban Édes hazám, édes anyanyelvem címmel gyerekeknek rendeznek játékos vetélkedőt.
A Katona József Színház Kelemen László Színpadán a Nyugat női című darabot mutatják be szerdán. A Bíró Kriszta gyűjtése nyomán készült szövegkönyv a Nyugat folyóirat írói, költői mögött álló, küzdő, mosolygó és szenvedő asszonyok portréját kelti életre.

Baján az Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ ad helyet a kedden kezdődő, Ment-e könyvek által a világ elébb? című programsorozatnak, amelynek keretében interaktív irodalmi estre, filmvetítésre, képzőművészeti kiállításra várják az érdeklődőket.

Kiskunfélegyházán, a Művelődési Központ dísztermében kedden Jókai Anna Kossuth-díjas író, költő Mit tegyünk az életünkkel? címmel tart előadást.

Kalocsán a Városi Színházban kedden mutatják be Az arany ember című darabot, szerdán a Tomori Pál Könyvtárban a Kalocsai Alkotók Köre szervez programot a magyar kultúra napján.

A magyar kultúra napját hivatalosan 1989. óta ünnepeljük január 22-én. A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com