Armel - A varázsfuvolával indul hétfőn este az operafesztivál

Mozart A varázsfuvola című művének előadásával indul hétfőn este az idei Armel Operafesztivál, amelyen péntekig összesen öt produkciót láthat a közönség a fővárosi Thália Színházban - mondta Havas Ágnes fesztiváligazgató az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

A varázsfuvolát Alföldi Róbert rendezésében, a Szegedi Nemzeti Színház produkciójában láthatja a közönség, kedden Donizetti Calais ostroma című operáját először mutatják be Magyarországon, mégpedig az English Touring Opera előadásában. Július 1-jén szerdán egy másik Mozart-darab, a Figaro házassága kerül színre Novák Péter első operarendezésében.

Mozart

Csütörtökön a belga Annelies van Parys új operáját, a Hitchcock Hátsó ablak című filmje alapján írt Private View-t az antwerpeni Muziektheater Transparant előadásában láthatja a közönség, a pénteki zárónapon pedig Mozart halálát két fergeteges humorú egyfelvonásos opera feldolgozásában mutatják be: Sergio Rendine Szigorúan bizalmas, illetve Rimszkij-Korszakov Mozart és Salieri című művén keresztül, mindkettő a plzeni Josef Kayetán Tyl Theater produkciója.

Mint Havas Ágnes kifejtette, az Armel Operafesztivál verseny is, amelyben a több fordulós kiválasztási folyamat után állva maradt főszereplő énekesek, valamint a produkciók küzdenek meg egymással. A hattagú nemzetközi zsűri elnöke a brit Henry Little, szerepel benne svájci és svéd operaházi igazgató, az ARTE Concert programigazgatója, magyar részről Vajda Gergely zeneszerző-karmester, a fesztivál művészeti vezetője.

A döntőben hét énekes versenyez a legjobb előadói díjért: az egyaránt francia Marléne Assayag (koloratúr szoprán), Amélie Robins (szoprán) és Ani Sargsyan (mezzoszoprán), a magyar Puja Andrea (szoprán), a lengyel Gosha Kowalinska (mezzoszoprán), valamint két bariton, a brit Nicholas Merryweather és a francia Sébastien Lemoine.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

http://ujhazak.com