Az Albertina új kiállításai

Bécs egyik leglátogatottabb múzeuma a kiváló állandó kiállítása mellett három igazi csemegével várja a látogatókat.

Dürer, Michelangelo, Rubens – Az Albertina 100 mesterremeke

Dürer: Nyúl (1502) Dürer: Nyúl (1502)

Június 29-ig látogatható a múzeum igazi klasszikus műveiből összeállított tárlata, amellyel a múzeum alapítói, Albert szász-tescheni herceg és Mária Krisztina főhercegnő emléke előtt adóznak. A gyűjtemény legértékesebb darabjait lehet most együtt látni Michelangelótól Rembrandton és Rubensen át Caspar David Friedrichig. Az Albertina jelképének számító műve, Albrecht Dürer Nyúl című tollrajza több mint tíz éves szünet után ismét a nagyközönség elé került.
A gyűjtemény 1738 és 1822 között keletkezett.

Mária Terézia ideje alatt a barokk, II. József alatt pedig a felvilágosodás volt a jellemző a művekre is. A későbbi korok a modern kor előfutárai, a forradalmi évek és a biedermeier időszakot ölelik fel a bécsi kongresszus utáni évekig. A gyűjteményalapítók érdeklődése kiterjedt térben is: Drezda, Róma, Párizs, Brüsszel és Bécs a színhely. A feudális nemesség életébe és a felvilágosodás eszméibe is bepillantást engednek.
A kiállításhoz két tematikus előadás is kapcsolódik.

Alex Katz rajzok, kartonok, festmények
Május 28-án nyílt a szeptember 28-áig nyitva tartó tárlat a kortárs amerikai művész műveiből. A kiállítás apropóját az adja, hogy a közelmúltban hatvan Katz-művel gazdagodott a bécsi múzeum. A művész adományozta műveit a múzeumnak, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet az amerikai figurális művészetre.
Katz művészetre az ikonszerűség, a monumentális képek és a szenvedélytől mentes motívumok jellemzik. A művek hangulatát leginkább Woody Allen filmjeivel lehet párhuzamba állítani. Több kortársához hasonlóan Katz számára is a mozi nyelvezete határozta meg művészetének stílusát. Témáit elsősorban a New York-i felső tízezer és az értelmiségiek köréből meríti. A képek jelentését azonban nem nyújtja. Másik kedvelt témája az amerikai Maine állambeli tájak, amelyek egyszerre idilliek és megközelíthetetlenek. Festmények mellett fekete-fehér rajzai és hatalmas kartonpapír figurái a kiállítás darabjai. Az utóbbiak segédeszközül szolgáltak: ezek segítségévek vitte a motívumok körvonalait a vászonra.

Nagyítás
Michelangelo Antonioni 1966-os filmklasszikusát állították a kiállítás középpontjába a tárlat kurátorai. A kultfilmnek számító "Blow-Up" és a kapcsolódó fotók tematikus elhelyezésben kerülnek a látogató elé. Kereken 250 darab fotó látható. A kiállítás nemcsak a filmtörténetet, de a fotótörténetet is sajátos megközelítésbe állítja a "Nagyítás" segítségével. Aligha létezik más film, amely a fényképezést ilyen sokrétűen mutatná be. A divatfotózástól a szociális fotón át a pop artig minden megtalálható. A kiállítás a különböző témáknak is helyet ad, miközben a film korszakát, a hatvanas éveket is megidézi. A kor jeles fotósainak, így David Bailey, Terence Donovan, Richard Hamilton, John Hilliard, Don McCullin, Ian Stephenson és John Stezaker művei is szerepelnek.
A "Nagyítás" híres parkbéli jelenetének fotói is látható. A későbbi korok fotósai és műveik bizonyítják, hogy a "Nagyítás" 1966 óta megőrizte jelentőségét. A legendás film levetítésére is sor kerül. A tárlat augusztus 17-én zár.

www.albertina.at, www.fidelio.hu

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com