Az artistaművészet új arcáról tartott előadást Fekete Péter Kínában

Fekete Péter miniszteri biztos Adj arcot a művésznek! címmel tartott előadást a kínai Zuhangban, ahol a Második Nemzetközi Kínai Cirkuszfesztivált előkészítő szakmai konferencia szakértői fórumán vett részt.

Fekete Péter a tanácskozáson arról beszélt, hogyan lehetne megmutatni a műsorszámokban szereplő artistákat, hogyan lehetne arcot adni az artistaművésznek, hiszen a nézők általában a műsorszám mögött nagyon ritkán látják meg az embert, aki a művészi színvonalú produktumot létrehozza - fejtette ki Fekete Péter az M1 aktuális csatornán, csütörtökön.

_mg_9221_1

 

"Messziről azt látjuk, hogy milyen szép és harmonikus a kép, engem viszont az érdekelne, hogy ki van a háttérben, a produkció mögött, hogy hívják azt a 18 éves kislányt, aki ugrik, mennyi munka van abban, hogy hármas szaltót tud ugrani, szereti-e a krémest és le kell-e mondania róla, hogy ezt a szaltót meg tudja csinálni" - részletezte.

Véleménye szerint komolyan felmerül a sportközvetítéseknél ismert visszajátszás lehetősége, hiszen - mint mondta -, minden műsorszámban van egy-egy másodperc, amikor nem a csúcspontra összpontosít a néző.

Ekkor egy felvett részlettel meg lehetne mutatni a művész arcát, gesztusait és olyankor levetíteni, amikor nem veszi el a fókuszt magáról a műsorszámról.

"A produkció attól lesz művészet, ha gondolatokat, érzelmeket közvetít és van társadalmi üzenete. Azért vetítenénk ki egy-egy részletet, hogy egyrészt közelebb hozzuk a művészt, másrészt, hogy a társadalmi üzenetet valamilyen módon érthetőbbé tegyük a nézők számára."

Fekete Péter elmondta, hogy a konferencián a cirkusz és az állatvédelem problémájáról is értekeztek.
"Az országok jelentős részében be van már tiltva, hogy a cirkuszban állatok lépjenek fel.

Mi is kezdeményeztünk a Fővárosi Nagycirkuszban egy komoly beszélgetéssorozatot, amelynek részeként elemezzük majd, hogy van-e keresnivalója az állatnak a cirkuszban" - fejtette ki. A miniszteri biztos úgy vélte, hogy ameddig egy állatszám az ember-állat harmóniáját mutatja be, addig megállja a helyét a cirkuszban, de amelyekben az ember a hatalmát demonstrálja az állat felett, azok a számok ki fognak kopni.

A nemzetközi kongresszuson rész vett Ting Vej, Kína kulturális miniszterhelyettese, a sanghaji, a zuhangi és a kuangcsoui cirkusz igazgatói, de képviseltették magukat mexikói és olasz cirkuszszakértők, valamint a Moszkvai Nagycirkusz és a Nikulin Cirkusz is.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com