Az első világháború körüli plakátokból nyílik kiállítás Keszthelyen

Vasárnaptól Keszthelyen látható a Magyar Nemzeti Múzeum plakátgyűjteményéből válogatott, az első világháborút és az azt megelőző időszakot bemutató kiállítás. Az Elsodort világ - Plakát-álmok 1910-1920 című tárlat Keszthelyen a Balatoni Múzeum korabeli tárgyi emlékeivel kiegészülve várja a közönséget.Balatoni MúzeumAz MNM saját, mintegy 45 ezer darabos plakátgyűjteményének nagyrészt még soha, vagy legfeljebb ritkán kiállított példányaiból, 146 eredeti, litografált plakátból állították össze azt a tárlatot, amelyet egy "érzelmeket előhívó és attraktív látványvilágba, sok-sok máig választ kereső kérdést felkínálva" mutatnak be - írja Ihász István, a tárlat kurátora a kiállításhoz készült sajtóanyagban.

Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó évtizedének színes plakáttermése a háború előtti évek mindennapjait, majd a harcterek valóságát, a forradalmak lázas hónapjait, a román katonai megszállást és az 1920.

évi trianoni döntést tárja a látogatók elé az utca plakátjainak változásán, a közhangulat formálódásán keresztül.

A plakátok alkotói között megtalálhatók az 1910-es, 1920-as évek legnevesebb festői, grafikusai, mások mellett Bortnyik Sándor, Nemes Lampérth József, Pór Bertalan vagy Uitz Béla. A kiállítás elején még egy elveszett, "az emlékekben álomvilággá formálódó" világot látunk, a második teremtől már az elsodort régi világ helyett alakuló új világba érünk.

Itt a hátország közvélemény-formáló tömegrekvizitumai láthatók, mutatva a háborús propaganda erejét, amelynek fontosságára és erejére ekkoriban ébredtek rá a modern hatalmak. A harmadik, a "mementóterem" a ráismerés tere, amelyben azt jelzik, hogy miként mutatkozott meg a háború igazi arca.

Az utolsó, negyedik kiállítási tér már egy egészen új törvények szerint működő, "vészterhes politikai eseményeket megjelenítő világot" mutat. A látogatók egy lövészárokban álmodó katona szemszögéből tekinthetik meg a tárlatot, és egy modern köntösbe ágyazott, múzeumi relikviákkal, emléktárgyakkal ellenpontozott kiállítás formájában.

A keszthelyi és a budapesti múzeum gyűjteményeiből egyebek közt harangok, hadimozsarak, gyűrűs poharak, porcelán emlékek, illetve a lövészárkokban kézzel készített munkák, továbbá szöveges rendeletek és az Érdekes Újság kivetített oldalai gazdagítják a tárlatot.

A kiállítás - amelyet vasárnap Csorba László, a MNM főigazgatója nyit meg - szeptember 17-ig látható a keszthelyi Balatoni Múzeumban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com