Az indiánok világát is bemutatják a szegedi vadnyugati kiállításon

A Nagy-síkságon és annak peremvidékén élő indiántörzsek tárgykultúrájából és díszítőművészetéből is ízelítőt kaphatnak majd a szegedi Móra Ferenc Múzeumban nyíló A legendás vadnyugat című tárlat látogatói - közölte Nagy Imre művészettörténész csütörtökön a helyszínen.A kurátor a kiállításrészt bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a Néprajzi Múzeum szinte valamennyi észak-amerikai indián tárgyát kölcsönadta a tárlatra. Magyarországon azonban nem volt olyan néprajzi kutató, aki tematikus gyűjtőmunkát végzett volna az észak-amerikai indiánok körében, így ahhoz, hogy a látogatók képet kaphassanak az egyes törzsek eltérő díszítőművészetéről, az anyagot ki kellett egészíteni.
    

Magyarországon több olyan, az észak-amerikai indián kultúra iránt elkötelezett gyűjtő is van, akik a világ nagy múzeumaiban őrzött indián tárgyakról méretében és anyaghasználatában is pontos másolatokat készítenek, és ezeket a rekonstrukciókat kölcsönadták a tárlatra - tudatta a művészettörténész. Hozzátette: így például látható a tárlaton egy a British Museumban őrzött faragott gyermekhordozó másolata vagy egy Párizsban látható 18. századi festett bőrtakaró replikája.
    

A kiállításon tematikus tárolókban láthatók az indián kézművességhez, a gyermekneveléshez, felnőtté váláshoz kapcsolódó tárgyak, a mokaszinek, a pipázás kellékei, a késtartók, a mobilitás eszközei és a különféle viseletek. Az indiánok küzdelmeiben kiemelkedően fontos volt a harcosok személyes bátorsága, ezért az összecsapásokban nagy szerepe jutott a kézifegyvereknek, melyeket szintén egy tároló mutat be. Emellett hat bábú segítségével az érdeklődők azt is megismerhetik, hogy az egyes tárgytípusokat a gyakorlatban miként viselték, használták egykor az indiánok - mondta Nagy Imre. A legendás vadnyugat - Cowboyok és indiánok című kiállítás a Múzeumok éjszakáján, június 25-én nyílik a Móra-múzeumban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com