Baranyában előkerült érme- és kincsleletekből nyílik kiállítás Pécsett

A Baranya megye területén az elmúlt évtizedekben előkerült érme- és kincsleletekből nyílik kiállítás március 16-án a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Múzeum Galériájában.

A bemutatott anyag a neolitikumtól a 17. század végéig - eddig még nem látott teljességében - kalauzolja végig a látogatót az előkerült kincseken - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a JPM.

kk

Bemutatják a megye legnagyobb bronzkori kincsleletét: a Márokról előkerült több mint hatszáz bronztárgyból álló leletegyüttes összesen ötvenöt kilogrammot nyom.

A tárlat látogatói szemügyre vehetik Baranya legkorábbi, Dunaszekcsőről származó pénzérméit, amelyeket a késő vaskorban a kelták vertek, valamint megismerkedhetnek római pénzekkel, érmeleletekkel is.

A kiállítás második fele olyan érmék mustrája, amelyek kivétel nélkül a középkori és kora újkori magyar történelem háborús eseményeihez - javarészt a török hódoltság korához - kapcsolódnak.

Beszámoltak arról is, hogy látható lesz Baranya eddig ismert legnagyobb darabszámú érmelelete is, amely Mohácsról került elő. Az érmék földbe kerülése a mohácsi csatával hozható összefüggésbe.

A május 31-ig látható kiállítás része huszonegy tabló is, amelyek bepillantást engednek a régészeti munka rejtelmeibe, valamint bemutatják a pénz és a pénzverés fejlődésének történetét.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com