Bemutató Ferenczi György és a Rackajam fellépésével a Nemzeti Színházban

Élő népi "rock 'n' roll movie-t" mutatnak be Betyárjáték címmel Ferenczi György és a Rackajam fellépésével, Szomjas György rendezésében szombaton a Nemzeti Színház nagyszínpadán.

Szomjas György, akinek ez az első színházi rendezése, a csütörtöki fotóspróbán elmondta: a produkció egy dalciklus, amelyet vetítéssel és tánccal egészítettek ki.

000

Az előadás három fő összetevőből épül fel: gerincét Ferenczi György és a Rackajam betyár témakörbe vágó dalai alkotják, Kovács Norbert "Cimbi" néptáncosai mellett a harmadik szálat a vetítések, Szomjas György filmjeiből bejátszott részletek adják.

A dalokat a filmbejátszások mellett színházi jelenetek kötik össze, hagyományos dialógusok azonban nincsenek, az előadásban a narrátor Olt Tamás színművész. A táncnak is meghatározó szerepe van, Kovács Norbert és társai az autentikus népzene-néptánc világából érkeztek a produkcióba.

Ferenczi György az előadás ötletének megszületéséről az MTI-nek elmondta: Szomjas György volt az összekötő kapocs, aki ismeri a zenéjüket és a néptáncosokat is.

Ő az a rendező, aki egyformán otthon van a rock 'n' roll és a népi kultúrában is, ilyen témájú filmeket készített - tette hozzá.

Mint mondta, a táncosokkal eddig még nem dolgozott együtt, de Szomjas Györggyel már igen, A Nap utcai fiúk című filmjének írta a zenéjét. Hozzátette: nagyon szereti a rendező munkáit, például a Kopaszkutya című zenés filmszatírát, amely egy korabeli rockzenekar életébe nyújt betekintést.

0000

Elmondta: az előadás Szomjas György filmes gondolkodását tükröző élő népi "rock 'n' roll movie" lesz, középontjában a Betyár figurájával. A rendező válogatta össze a zenekar betyáros nótáit, Kovács Norbert "Cimbivel" pedig a táncokon gondolkodtak együtt, és azon, hogy megkeressék a népzenében a rock 'n' rollt és viszont. Példaként a verbunkot említette, amelyet különleges hangszerelésben játszanak, miközben autentikus táncot mutatnak be.

Hozzátette: sok újdonságot tartogat a produkció, új dalt is írtak, és előadnak olyan számokat is, amelyeket eddig nem játszottak. A zenekar ezúttal két népzenésszel bővül, Mesics György prímással és Kerékgyártó Gergely brácsással.

Kitért arra, hogy az előadás zenei részét már augusztus óta próbálják, és felvettek belőle egy lemezt is. Az anyagot novemberben rögzítették, Nashville-ben keverték, a 12 számot tartalmazó lemez februárban jelenik meg.

"Nem képzeljük magunkat színésznek attól, hogy a Nemzeti Színházban játszunk" - jegyezte meg a művész, kiemelve: hatalmas lehetőség a teátrumban muzsikálni, de nagyon ügyeltek arra, hogy semmi manír ne legyen az egészben, ne legyen modoros. A produkció az egyszerűségével fog hatni - mondta, hozzátéve, hogy az előadást a későbbiekben havonta két alkalommal játsszák, és sok helyre, a határon túlra is szeretnék elvinni.

Szomjas György az MTI-nek elmondta: Ferenczi György koncertjein felfigyelt rá, hogy több olyan dalt játszanak, amely illeszkedik az ő betyár tematikájához.

"A betyár megtestesít egyfajta ambivalenciát, a gonoszságnak és a jóságnak, a nagyságnak és az esendőségnek az együttese az, ami érdekessé teszi" - jegyezte meg.

Mint mondta, először a dalciklust állították össze, és ezt az alapot gazdagították a tánccal, a vetítéssel. A filmrészleteket elsősorban a betyárfilmekből válogatta. A Kopaszkutya is beleillett a tematikába, mert a modern kor betyárai a rockzenészek - jegyezte meg a rendező. Az előadásban az 1956-ban játszódó A Nap utcai fiúkból is látható részlet, mert ott is a Kossuth-nótát játsszák, miközben tépik le a Sztálin út táblát - fogalmazott.

Az előadás dramaturgiájáról elmondta: a történet a dalok során épül. Arról beszélt, hogy folytonosságban gondolkozik, és a betyárság, a keretek közül kitörni vágyás, vissza-vissza tér a magyar történelem során, ezek a pillanatok számára összefüggnek, ezeknek a kapcsolódási pontjait próbálták megkeresni.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com