Betűvédnöki programot indított a Ha-Mi Összefogunk Európai Szövetkezet

Betűvédnöki programot indított a Ha-Mi Összefogunk Európai Szövetkezet, a kezdeményezés célja, hogy a soproni Széchenyi-szobor talpazatán négy nyelven tüntessék fel gróf Széchenyi István hazaszeretetről vallott egyik gondolatát, tisztelegve a "legnagyobb magyarként" emlegetett államférfi előtt.

Petkovátz Tamás, a szövetkezet elnöke az MTI-nek hangsúlyozta: a májusban elindított kezdeményezés a "hazaszeretet szimbolikus kifejeződése. Önmagában a hazaszeretet mint érzés, egy érték, amit nem lehet megvenni, és a hazaszeretet érzése nem csak a gazdag emberek kiváltsága, hanem mindenkié".

4

Úgy fogalmazott, hogy az egyéni boldogulás, az egyéni lét elképzelhetetlen a közösség létezése nélkül.

Ennek a gondolatmenetnek megfelelően választották ki Széchenyi Istvánnak az Akadémián 1846 decemberében elhangzott beszédéből a következő részleletet: "A hazaszeretet azon szent láng, melyért, bármily gyermeki érzelemnek gúnyolják is azt a világ hidegen számító cosmopolitái, nincs mit pirulnunk, mert a legtöbb magasztos cselekedet mégis innen vette, innen veszi, és innen fogja venni a Földön eredetét."

A szövetkezet elnöke hozzátette: magyarul, németül, horvátul és angolul vésik a szobor talpazatán található gránittáblákba a gondolatot.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A magyar, a német és a horvát nyelveknek ma is élő hagyománya van a térségben, míg az angol fordítás tisztelgés Széchenyi István Anglia-szeretete előtt - fogalmazott.

Perkovátz Tamás a védnökké válás folyamatát részletezve elmondta: 870 betű felett lehet védnökséget vállalni, magánszemélyként, egyesületként vagy civil közösséget alkotva, a www.szechenyiszobor.hu honlapon regisztrálva, egy minimum tízezer forintos védnökké válási adomány után.

A felajánlott összegből készül el a felirat, de támogatják az emlékév alkalmából a következő tanévben rendezendő kárpát-medencei középiskolás Széchenyi-vetélkedőt is, amelyet a soproni Széchenyi István Gimnázium szervez.

Jelenleg mintegy százhúszan vállaltak védnökséget, a legtöbben Sopronból és környékéről, de Budapestről, Kecskemétről, Körmendről, Mosonmagyaróvárról, Solymárról, Szegedről, Visegrádról az ausztriai Baden bei Wienből és az Egyesült Királyságbeli Winch Wenből is jelentkeztek már.

A védnökök közt megtalálható mások mellett Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, Maléter Pálné, az 1956-os forradalom és szabadságharc vértanú honvédelmi miniszterének özvegye, valamint az Országos Széchenyi Kör elnöksége és a Soproni Petőfi Színház társulata is.

A megújított szobrot a tervek szerint szeptember 21-én, Széchenyi István születésének 225. évfordulóján leplezik le.

A kétszeres életnagyságú soproni Széchenyi-szobor a Széchenyi téren található, Mátrai Lajos György szobrász munkája, s 1897-ben avatták fel.

A Ha-Mi Összefogunk Európai Szövetkezet 2009-ben alakult, a szövetkezet nevéhez fűződik az elsőként Sopronban bevezetett helyi pénz, a Kékfrank. Támogatásukkal indult el később a Balatoni Korona és a Bocskai Korona, és közösen hozták létre a Helyi Pénzek Országos Szövetségét is. A szövetkezetnek több mint kétszázhúsz tagja van.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com