Cigány filmfesztivál az Örökmozgóban

A filmvetítések mellett koncert, kiállítás és kerekasztal-beszélgetés is várja az érdeklődőket a Nemzetközi Cigány Filmfesztiválon május 29. és 31. között a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban - közölték a szervezők.örökmozgóA fesztivál május 29-én flashmobbal kezdődik, amelyen a Szilvási Gipsy Folk Band és a Szenty Band zenekar lép fel. A villámcsődület után Kunhegyesi Ferenc képzőművész kiállítását Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész nyitja meg.

A közönség nyitófilmként az Asbóth Kristóf rendezte Védtelen áldozatok című magyar dokumentumfilmet tekintheti meg, amely azt a tömeggyilkosságot dolgozza fel, amelyet 1944 októberében Nagyszalontán, majd Kötegyánban-Dobozon az I. Magyar Páncélos Hadosztály kémelhárítása követett el, mert a lakosság az orosz-román szövetséges csapatokat zenével fogadta. Men Lareida rendező Viktória - A zürichi expressz című filmje több száz igaz történet alapján készült: főhőse Viktória, a mélyszegénységben élő budapesti cigánylány, aki a gyors meggazdagodás reményében vonatra száll, hogy prostituáltként szerencsét próbáljon Svájcban.

Május 30-án látható R.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Farkas Magda Cigányprímás a Gulágon című dokumentumfilmje, amely Galgóczy Árpád író, műfordító és Berkes András cigányprímás Gulágon kötött barátságáról szól. A Böjte József rendezésében készült, A freskófalu legendája című alkotás Pásztor Eszter fordító, angoltanár tevékénységét mutatja be a bódvalenkei cigány közösségben.

Both Miklós A zenekar című mozgóképe a Palimo Story zenekar tagjainak, Almási Tamás Tititá című alkotása a Snétberger Zenei Tehetség Központba felvételt nyert 18 éves fiú történetét ismerteti meg a nézőkkel. Gerő Péter Reality közszolgálati műsor címmel rendezett dokumentumfilmjében korábbi sorozatának szereplői a roma holokauszt emléknapján, 2014. augusztus 2-án beszélgetnek egy rádióműsorban.

A Martina Schiesser, Fátyol Hermina és Máté Bence főszereplésével készült Westend című német játékfilm magyar bemutatója május 30-án este lesz. Cantu Mari alkotása a Berlinben élő Cony és Sigi életéről szól: Cony valami értékes dolgot szeretne csinálni, ezért örökbe akar fogadni egy szegény roma gyereket - olvasható a tájékoztatóban.

Martin Sulík Cigány című szlovák-cseh filmdrámájában egy 15 éves fiú próbál kitörni az apja halála után a nyomorból és a bűnözői világból. Az amatőr, helybéli romákkal forgatott filmben a pap szerepében Mokos Attila, a Komáromi Jókai Színház színésze látható, az uzsorást a vándorcirkuszcsaládban Magyarországon született Miroslav Gulyas, Párizsban élő roma színész alakítja. A filmdráma a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon négy díjat kapott 2011-ben, köztük a zsűri különdíját.

Ezen a napon kerekasztal-beszélgetés is lesz Almási Tamás filmrendező, Both Miklós zeneszerző, előadóművész és Horváth Kristóf színész, slammer résztvételével. Május 31-én Wendl Péter Hétköznapi hősök című dokumentumfilm-sorozatában cigány származású fiatalok és idősek portréi láthatók.

Kistamás László alkotásában Horváth Kristóf - Színész Bob - színész és slammer, a Slam Poetry tavalyi országos bajnoka mesél életéről, Asbóth Kristóf Auschwitz Requiem című dokumentumfilmjében túlélők idézik fel a deportálásokat.

Hajdú Eszter a romák elleni sorozatgyilkosságot tárgyaló pereket dokumentálta két és fél éven át, az Ítélet Magyarországon című portugál-magyar-német filmben az áldozatoknak állítanak emléket. Este 18 órától a 100 Tagú Cigányzenekar tagjai emlékeznek az elmúlt évben elhunyt zenésztársaikra a róluk szóló anekdotákkal és nótáikkal.

A fesztivál célja, hogy a magyar és az európai cigány kultúra bemutatása mellett a közönség reális képet kapjon a hazai cigányság helyzetéről. A filmek egyrészt olyan problémákat dolgoznak fel, amelyek az egész magyar társadalom fontos és aktuális kérdései, másrészt bepillantást engednek az európai cigányság életébe, kultúrájába, hagyományaiba.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com