Csaba Gábor: cél, hogy az esélyegyenlőség a kultúra terén is megvalósuljon

Az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége el kívánja elérni, hogy az esélyegyenlőség a kultúra terén is megvalósuljon - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkára Brüsszelben csütörtökön.Csaba Gábor, az Európai Parlament épületében nyílt, a Magyar Nemzeti Bank kortárs gyűjteményéből válogatott kiállítás megnyitóján elmondta: az uniós elnökség lehetőséget biztosít a kultúra terén arra, hogy Magyarország fontos ügyeket tudjon felkarolni és előrevinni, ezek között kiemelten szerepel a kultúrához való közvetlenebb hozzáférés elősegítése.

A helyettes államtitkár szerint az Európai Parlament épületében nyílt kiállítás azokra a témákra összpontosít, amelyek a magyar elnökség szempontjából fontosak.
Ilyen a generációk bemutatása, a mindennapi élet értékei, a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtése, de - mint fogalmazott - legfőképpen az, hogy mindenki, úgy a fogyatékossággal élők, mint bármely fiatal vagy idős, bárhol is éljenek az országban, nagyvárosban vagy kistelepülésen, hasonlóképpen tudjon hozzáférni a minőség kultúrához, a kulturális értékekhez.

A magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja, amelyet tanácsi következtetések formájában is el kíván fogadtatni, hogy mindenki hozzáférjen a minőségi kultúrához, ugyanazt a kulturális értéket tudja megtalálni és élvezni - hangsúlyozta Csaba Gábor, majd úgy fogalmazott: "célunk, hogy akadályokat bontsunk le a kultúra terén".

"Nagyon fontos, hogy a kistelepüléseket meg tudjuk őrizni" - fogalmazott Csaba Gábor, majd hozzátette: ehhez kulcsfontosságú, hogy a kistelepülésen élő fiatalok hasonló esélyekben részesülhessenek, mint a nagyvárosok lakói. "A magyar kulturális diplomácia egyik nagyon fontos feladata az uniós elnökség idején is az, hogy Magyarországot úgy, mint hagyományait tisztelő és egyszerre modern és innovatív országot meg tudjuk mutatni" - fogalmazott.

Az uniós parlamentben nyílt kiállítás erre, valamint arra is alkalmas, hogy párbeszédet, közös gondolkodást indítson el - mondta a helyettes államtitkár. Ódor Bálint, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének vezetője beszédében elmondta: a magyar uniós elnökség "nagy sebességre kapcsolt, teljes fordulatszámon működik".

Aktív jogalkotási munkába kezdett az Európai Parlamenttel, és készen áll az intézményközi tárgyalások megkezdésére. Az Európai Unió versenyképességének javítása kiemelten szerepel a magyar elnökség napirendjén, ahogy az európai védelmi ipar megerősítése is prioritás. A magyar tanácsi elnökség figyelmet szentel a migráció kérdésének, amellyel kapcsolatban a képviseletvezető azt mondta: több szót kell ejteni az uniós maradásra jogosulatlanok visszaküldéséről, a külső határok védelméről és a migráció külső dimenziójáról - mondta a képviseletvezető.

Szavai szerint a magyar uniós elnökség prioritása továbbá a kulturális örökség védelme, ahogy a kultúra sokrétű társadalmi szerepeinek kiemelése, valamint a kultúrához való hozzáférés javítása, elősegítése, illetve a hozzáférés akadályainak feltárása és megoldások keresése azok lebontására uniós és tagállami szinten egyaránt - tette hozzá Ódor Bálint.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com