Csaknem hetvenezer látogató járt 2014-ben a Sóstói Múzeumfaluban

Csaknem hetvenezer látogató járt 2014-ben a nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban, amely egy Árpád-kori falurésszel is bővült az elmúlt évben.

Kisgyörgy Tamás, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyhez tartozó Sóstógyógyfürdőn lévő skanzen közművelődési munkatársa elmondta az MTI-nek, hogy idén 69 422 látogatót fogadtak, nyolcezerrel többet, mint 2013-ban.

stmf

A hét hónapos nyitva tartás során - a múzeumfalu télre bezár - tíz nagyrendezvényt is tartottak, köztük a Világ ízei elnevezésű gasztronómiai show-t, amelyen a történelmi Magyarország tájainak ételkuriózumai mellett a világ földrészeinek legkedveltebb konyhai remekeit és italait is megízlelhették a látogatók.

Öt kiállítást is rendeztek, valamint 83 múzeumpedagógiai foglalkozáson látták vendégül a környék diákjait, illetve 50 családi és céges rendezvénynek adtak helyszínt.

Az öt néprajzi tájegység - Szatmár, Rétköz, Nyírség, Nyíri Mezőség és Bereg - népi építészetét, régi épületeit őrző falumúzeum 2014-ben egy Árpád-kori falurésszel bővült, amelynek létesítményeit ásatási megfigyelések, történelmi források és néprajzi kutatások alapján alakították ki.

Az 1,5 hektáros területen - az építkezéssel kilenc hektárra bővült a skanzen - egy-egy honfoglalás kori lakóépületet, földbe vájt házat, alföldi paraszt lakást, várjobbágyi otthont és pákász kunyhót építettek fel. Látható továbbá egy visegrádi ház, amelyben szemléltetik a kor falvainak kialakulását, az ötletektől kezdve a kivitelezésig. Kemence, műhely, terménytároló és kút ugyancsak épült az Árpád-kori falurészben.

A honfoglalás kori falu mellett bővítettek egy régi uradalmi magtárépületet is, amelyben 400 négyzetméter alapterületű kiállító- és rendezvénytermet hoztak létre.

Kisgyörgy Tamás közölte, hogy a skanzen bővítése tovább folytatódik, az országban egyedülállónak számító kismesterségi műhelyek számát 2015-ben kettővel növelik. Kialakítanak egy valamikori kisvárosi varrodát, valamint egy szabóságot is a Sóstói Múzeumfaluban.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com