Duke Ellington évforduló
A dzsessz nem lenne ma az, ami nélküle. 1899. április 29-n született Washingtonban Edward Kennedy Ellington, azaz "Duke" Ellington zeneszerző, zongorista, zenekarvezető.
Egyes források szerint több mint 3000 kompozíciót mondhatott magáénak, bár mások szerényebben legalább ezer szerzeményről beszélnek. Olyan dalokat is nevéhez fűznek, amelynek más volt ugyan a szerzője (pl. Caravan, Take the A Train), de ő és zenekara vitte sikerre.
Későbbi művésznevét, a "Duke"-ot (Herceg) egy gyerekkori iskolatársa adta neki csodálva eleganciáját, arisztokratikus modorát, ami később meghatározója lett a nagyzenekari és vokális dzsessz hangulatának.
Olyan egyedi hangzásvilágot valósított meg, amelyben jól érvényesültek zseniális improvizációi, hangszerelése.
Hétévesen kezdett zongorázni. Első zenei hatást a ragtime zongoristák gyakorolták rá, őket utánozta. A zongorai összhangtant autodidakta módon sajátította el 17 évesen, amikor első hivatalos fellépését adta. Először Washington környéki klubokban lépett fel, majd bálokon, partikon. Akkor ritka volt, hogy színes bőrűek fehérek rendezvényein lépjenek fel.
1923-ban költözött New Yorkba, a Cotton Club korszak idején. Hamarosan kialakította jellegzetes stílusát, ismertség és elismerés lett jutalma, amelyet a rádióadások is biztosítottak számára, illetve a zenekar számára.
A harmincas években amerikai és európai turnékon zenélt.
1943-ban a Carnegie Hallban mutatták be a "Fekete, barna és bézs" című szvitet, amely az afro-amerikaiak történetét mutatta be.
Az ötvenes évek a rock & roll korszaka lett, a big bandek háttérbe szorultak, inkább rétegzenévé váltak. A zenekar számos tagcserét is megélt ebben a korszakban. Nagyobb lélegzetű művek születtek: szimfonikus mű, filmzene, valamint az egyre nagyobb teret hódító televízió is adott munkát Ellingtonéknak. Már nem volt olyan népszerűek, mint korábban. Kiemelkedő sikerük a korban a híres newporti Jazz Festiválon az 1956-os fellépésük. A siker méretére jellemző, hogy ez lett a híres Time magazin címlapsztorija.
Tovább dolgozott, koncertezett szinte az egész világon a hatvanas években is, de bevétele ekkor már inkább a jogdíjakból folyt be. Utolsó éveiben, különösen zenésztársai halála után a liturgikus zene felé fordult.
Ő volt az első zenész, aki a dzsesszben alkalmazta a válaszolgatós technikát, amely a "Do Nothin' till You Hear from Me" című számban is megfigyelhető. Alkalmazott klasszikus zenei megoldásokat is.
Számos díja és elismerése közül a Howard és a Yale Egyetem tiszteletbeli doktorátusa emelendő ki. Ő volt az első dzsesszzenész, akit a stockholmi Királyi Zenei Akadémia tagjai sorába választott. Franciaország a legmagasabb állami kitüntetéssel jutalmazta, és 13 Grammy-díjat is neki ítéltek oda.
Zenekara 47 évig játszott együtt. Zenéjük szinte minden dzsessz zenekarra hatással volt. A művészek műfaji tekintet nélkül tisztelik. Stevie Wonder "Sir Duke" című dalával Ellingtonnak állít emléket.
Duke Ellington 1974 májusában tüdőrákban hunyt el New Yorkban.
Egyes források szerint több mint 3000 kompozíciót mondhatott magáénak, bár mások szerényebben legalább ezer szerzeményről beszélnek. Olyan dalokat is nevéhez fűznek, amelynek más volt ugyan a szerzője (pl. Caravan, Take the A Train), de ő és zenekara vitte sikerre.Későbbi művésznevét, a "Duke"-ot (Herceg) egy gyerekkori iskolatársa adta neki csodálva eleganciáját, arisztokratikus modorát, ami később meghatározója lett a nagyzenekari és vokális dzsessz hangulatának.
Olyan egyedi hangzásvilágot valósított meg, amelyben jól érvényesültek zseniális improvizációi, hangszerelése.
Hétévesen kezdett zongorázni.
1923-ban költözött New Yorkba, a Cotton Club korszak idején. Hamarosan kialakította jellegzetes stílusát, ismertség és elismerés lett jutalma, amelyet a rádióadások is biztosítottak számára, illetve a zenekar számára.
A harmincas években amerikai és európai turnékon zenélt.
1943-ban a Carnegie Hallban mutatták be a "Fekete, barna és bézs" című szvitet, amely az afro-amerikaiak történetét mutatta be.
Az ötvenes évek a rock & roll korszaka lett, a big bandek háttérbe szorultak, inkább rétegzenévé váltak. A zenekar számos tagcserét is megélt ebben a korszakban. Nagyobb lélegzetű művek születtek: szimfonikus mű, filmzene, valamint az egyre nagyobb teret hódító televízió is adott munkát Ellingtonéknak. Már nem volt olyan népszerűek, mint korábban. Kiemelkedő sikerük a korban a híres newporti Jazz Festiválon az 1956-os fellépésük. A siker méretére jellemző, hogy ez lett a híres Time magazin címlapsztorija.
Tovább dolgozott, koncertezett szinte az egész világon a hatvanas években is, de bevétele ekkor már inkább a jogdíjakból folyt be. Utolsó éveiben, különösen zenésztársai halála után a liturgikus zene felé fordult.
Ő volt az első zenész, aki a dzsesszben alkalmazta a válaszolgatós technikát, amely a "Do Nothin' till You Hear from Me" című számban is megfigyelhető. Alkalmazott klasszikus zenei megoldásokat is.
Számos díja és elismerése közül a Howard és a Yale Egyetem tiszteletbeli doktorátusa emelendő ki. Ő volt az első dzsesszzenész, akit a stockholmi Királyi Zenei Akadémia tagjai sorába választott. Franciaország a legmagasabb állami kitüntetéssel jutalmazta, és 13 Grammy-díjat is neki ítéltek oda.
Zenekara 47 évig játszott együtt. Zenéjük szinte minden dzsessz zenekarra hatással volt. A művészek műfaji tekintet nélkül tisztelik. Stevie Wonder "Sir Duke" című dalával Ellingtonnak állít emléket.
Duke Ellington 1974 májusában tüdőrákban hunyt el New Yorkban.
Hozzászólások