Együttműködési megállapodást írt alá az MMA és a TIT

Együttműködési megállapodást írt alá pénteken a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Budapesten - közölte az MMA pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint a két szervezetet közös célkitűzéseik - például a művészeti ismeretterjesztés, művészeti és művészettel nevelés segítése - összekapcsolják, ezért a hosszú távú együttműködés keretében rendszeresen egyeztetnek és szorosan együttműködnek e közös célok megvalósításában.

    
Emellett az MMA a jövőben támogatja a TIT ismeretterjesztő folyóiratait és a társulat művészeti vonatkozású tevékenységének egyéb támogatásában is közreműködik majd.

Az eseményen a TIT részéről Hámori József elnök és Piróth Eszter igazgató, az MMA részéről Vashegyi György elnök és Kucsera Tamás Gergely főtitkár látta el kézjegyével a keretmegállapodást rögzítő dokumentumot.
    

"Az általános műveltségnek ugyanúgy része a művészet, mint a tudomány" - idézi a közlemény Hámori József aláíráskor mondott szavait. Vashegyi György a közlemény szerint a ceremónián azt emelte ki, hogy "elnöki programjának fontos eleme az ismeretterjesztés; hogy a művészek és a tudósok megértessék a közönséggel azt, amivel foglalkoznak, közérthetővé tegyék a művészetet és a tudományt". Az eseményen a TIT elnökségének tagjai is részt vettek. A közlemény szerint a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat - még nem ezzel az elnevezéssel - 1841-ben jött létre a tudományos ismeretek népszerűsítésére, a magyar társadalom tudásszintjének emelésére.


A TIT tudományos ismeretterjesztésre szerveződött tagegyesületek szövetsége, alapszabálya értelmében alapvető célja, hogy tagegyesületei segítségével változatos ismeretátadási formákkal és módszerekkel elégítse ki a természet- és társadalomtudományok, valamint a mindennapi kultúrához tartozó ismeretek iránt érdeklődők igényeit; segítse a hazai tehetségnevelést, új tehetségfeltáró és tehetséggondozó formákat teremtsen; nyújtson segítséget a magyar nyelvi kultúra ápolásában és az idegen nyelvek minél szélesebb körű elsajátításában; kapcsolódjék be a szakmai át- és továbbképzésbe; írásos és élőszavas formákkal tegye lehetővé a tudományok művelői és az iránta érdeklődök tájékozódását, elmélyült ismeretszerzést, és teremtsen részükre intézményes formákat az önművelésre, az értelmiségi szerep betöltésére, a közéletben való részvételre.
    

A TIT intézményei a TIT Budapesti Planetárium, az TIT Uránia Csillagvizsgáló és a TIT Nyelvvizsgaközpont. A közlemény szerint a TIT által kiadott ismeretterjesztő lapok - az Élet és Tudomány, a Természet Világa és a Valóság - nélkülözhetetlenné váltak az utóbbi több mint fél évszázad iskolai oktatás kiegészítésében, a tudományos igényű, korszerű ismeretközvetítésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com