EKF - Kiállítások a volt kassai uszodában

Gyula Kosice, magyar gyökerű argentin kinetikus fényművész tiszteletére opart, geometrikus és konkretista művészek alkotásai, Constantin Brancusi (1876-1957) nemzetközi hírű román szobrász fotói és Tony Cragg brit kortárs absztrakt szobrász művei láthatók augusztus végéig az egykori kassai uszodában, a Kunsthalle/Hala umenia összművészeti csarnokban.

988307[1]

Gyula Kosice, hivatalos nevén Fernando Fallik Kassán született 1924-ben magyar-zsidó családban Falk Gyula néven. Családjával Argentínába emigrált, a kivándorlásakor nevét elírták, így kapta a Fallik nevet.

Később - szülővárosa iránti tiszteletből - már kinetikus művészként felvette a Kosice nevet.

Az EKF Kassa 2013 alkalmából a város felavatta Gyula Kosice egyik szobrát az 1500 négyzetméteres Kunsthalle/Hala umenia csarnok előtt. Az argentin művész egyik úttörője volt a neon fényforrások felhasználásának absztrakt objekteken, amelyeken a mozgás, a fény és a víz jelent meg.

A csarnokban augusztus végéig látható tárlaton olyan művészek alkotásait állították ki, mint Gyula Kosice közeli barátjának, Victor Vasarelynek az opart képét, Francois Morellet és Jean Pierre Yvaral francia, Milan Dobes szlovák, Getulio Alviani, Ennio Chiggio olasz, Jerzy Grabowski lengyel és Klaus Standt német művész színes, geometrikus, fénycsöves munkáit. A tárlat ideje alatt dokumentumfilm pereg Gyula Kosice életéről és munkáiról.

Kosice, a 89 éves művész egy interjúban azt mondta, hogy a Bauhaus és a konstruktivizmus hatott rá, Moholy-Nagy Lászlót tartja mesterének, és ma is Ligeti György zenéjét hallgatja.
A július elején átadott Hala umeniában meghagyták a medencét, és abban állították ki a 64 éves liverpooli szobrász, Tony Cragg színes, műanyagból készült, emberi vonásokat viselő absztrakt szobrait.

A harmadik kiállításon Constantin Brancusi román szobrász, a 20. század első felének kiemelkedő alkotója párizsi műtermében készült saját fotográfiáit, portrékat és a szobrairól fotózott képeit állították ki. Brancusi hagyatékában 560 negatívot és több mint ezer fotográfiát találtak, ezekből válogatták a tárlat anyagát. Látható többek között szakállas önarcképe, modern plasztikáiból a Királyok királya, A végtelen oszlop és a Madár a térben című - olvasható a kassai műcsarnok honlapján, a www.huk.sk-n.

A honlap idézi Vladimír Beskidet, az EKF Kassa2013 művészeti igazgatóját, aki elmondta, a csarnokban a későbbiekben is képzőművészeti tárlatokat rendeznek. Tervezik, hogy ott tartják meg a Nemzetközi Kortárs Kép Triennálékat és itt rendezik a Mesto zvuku (Sound City Days) fesztivált.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com