Elektronikus adatbázis, konferenciák és tárlatok is megvalósultak a Reformáció MNL projektben

Elektronikus adatbázis, tárlatok, konferenciák és országos diákvetélkedő is megvalósult a reformáció 500. évfordulója alkalmából elindított Reformáció MNL című projektben, amelynek ünnepélyes záróeseményét kedden tartották a Magyar Nemzeti Levéltárban Budapesten.A Magyar Nemzeti Levéltár 2016 és 2018 között a Magyar Kormány által létrehozott Reformáció Emlékbizottság támogatásával minden levéltári területre kiterjedő projektet valósított meg. A projekt alapját képező tudományos forrásfeltárás mellett számos kiadvány, elektronikus adatbázis, különböző programok, kiállítások, konferenciák és országos diákvetélkedő valósult meg.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:


    
A Reformáció Emlékbizottság 2014 után egyre intenzívebben annak szentelte a forrásait, az idejét és a figyelmét, hogy mindazt a szellemi terméket, ami Magyarországon, tágabban a magyar nyelvterületen, a Kárpát-medencében és azon kívül keletkezett, összegyűjtse, dokumentálja és közkinccsé tegye. A tudósok a minőség mellett elképesztő mennyiségű kincset találtak a nagy központok mellett a kicsi, eldugott egyházközségekben is - mondta el Balog Zoltán, a Reformáció Emlékbizottság ügyvezető elnöke a projektet záró keddi eseményen.
    

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója a projektmunkát ismertetve kiemelte, hogy a reformáció 500 évére vonatkozóan a kollégák szisztematikus kutatást folytattak. Több mint három éven keresztül huszonegy levéltár munkatársai dolgoztak a projektben, megyénként egy-egy kötet készült, így összességében mintegy 5000 oldal jelent a reformáció történetéről. Úgy vélekedett, hogy az 500 éves évforduló jó alkalmat kínált ehhez a kutatáshoz, és valószínűleg sokáig nem készülnek majd ilyen jellegű munkák, ilyen adatbázisok.
    

Az Országos Levéltár (OL) A reformáció kora 1526-1570 című adatbázisában az OL 1526. augusztus 30. és 1570 között keletkezett iratainak darabszintű feldolgozása található, a megyei levéltárak adatai a Reformáció 500 adatbázisban kapcsolódnak össze. Az adatbázisban megyei és városi közgyűlési jegyzőkönyvek, végrendeletek, összeírások, II. József-kori egyházügyi, valamint protestáns gyülekezetek és iskolák iratai, egyházi iratgyűjtemények, családi és személyi iratok, tanfelügyelőségek, iskolai hatóságok, megyei tanácsi és állami egyházügyi titkári iratok találhatók. Az adatbázis több mint tízezer rekordot tartalmaz.
    

A projektben Forrásaink a reformációról címmel 21 kötetes forrásgyűjtemény-sorozat jelent meg az intézmények anyagaiből, valamint reprezentatív, az egyes levéltárak érdekességeit, látványos iratait bemutató album is napvilágot látott. Az MNL valamennyi intézményének részvételével, mintegy 100 ember munkájának eredményeképpen jött létre a Vissza a forrásokhoz című vándorkiállítás, amely a reformáció kezdeteit és hatásait is bemutatja.


Utazás Wittenbergbe címmel levéltár-pedagógiai foglalkozásokat - hozzá tartozó digitális tananyaggal és foglalkoztatófüzettel - valósítottak meg a Magyar Nemzeti Levéltár intézményei, valamennyi helyszínen. A levéltári órákra épült országos verseny az általános iskolás felső tagozatos és középiskolás tanulókat szólította meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com